Hittudományi Folyóirat 9. (1898)
Irodalmi értesítő
790 IRODAI.MI ÉRTESÍTŐ. 1870 előtt s után irányadó •volt Comte és Spencer Herbert, vagy a Cousin eklektikus pantheismusa és Spinoza tana, amelyet a német spekuláció monismusra, unbewusstra és Schopenhauer-fóle pessimismusra nevelt. Sokkal sikerültebb a tábornoknak következő megjegy- zése, melynek hazafias momentuma kétségkívül meghatja a francia olvasót: »Az 1781־ki végzetes esztendőben Chartresban voltam. Megvigasztalt a coulmiersi győzelem, s a XV. század angol invasiójára gondoltam. Azt mondottam magamban, hogy Franciaország mindenha a Dunois-k és a d?Arc Johannák hazája volt. Ilyen gondolatokba merülve léptem a székes- egyházba. Szemem azonnal egy szobron állapodott meg; fiatal leányt ábrázolt, szemeit az ég felé irányozva. A szó- bor alján ez a fölírás volt olvasható: »Libertas«. (I. 283.) Az égnek leánya, Isten adománya: az akaratszabadság, ez Dunaud alapgondolata az emberi szabadságról szóló két fejezetben. A dialogusszerű tárgyalásnak kétségtelenül megvannak a maga nagy előnyei. S e könyvben franciás szellemmel vannak megírva, a kellő psychologiai tapintattal, ami élve- zetes olvasmányt s egyúttal gyakorlati hasznot hajt, mert a müveit olvasó Dunaud abbé két kötetéből az érvek egész arzenálját merítheti. Ellenvetést követ ellenvetés, érv, meg- oldás bizonyos életet lehellő drámaisággal és közvetetlen- séggel, s nem hiányzik belőlük a rhetori emelkedettség sem, amelylyel ez a Dunaud látta el művét, aki Francia- országban kiváló egyházi szónok hírében áll, s akinek kon- ferenciái, homiliái, szentbeszédei sokak kezén forognak. Az ellenvető orvostudor pedig nem tartja véka alatt a modern tudomány fegyvereit; egyetlen egy valamire való argumen- tumot el nem hallgat, csökönyösen védi positióját, előitéle- tét előítéletre, (jóhiszeműleg), ellenvetést ellenvetésre halmoz, s bizonyos, hogy gyakran több a logikája mint azoknak, akikből az érveit merítette. A szereplők mindegyikének e mellett nagy olvasott- ságuknak megfelelő irodalmi ismeretei vannak. Bőven
