Hittudományi Folyóirat 9. (1898)
Dr. Stuckner János: Az erkölcsi rendszerek, különös tekintettel a probabilismusra
740 DR. STUCKNER JÁNOS. körülmény nem keveset nyom a latban, midőn az ember cselekedetét az erkölcsi rendhez való viszonyában szemléljük. Ez oknál fogva s minthogy az akarati tény olyan, melyet az akarat belső és külső szükségtől menten, nem szükség- képen, hanem alkalomadtán erre vagy arra való hajlamából eszközöl s ennélfogva majdnem kizárólag az esetlegesség terén mozog, ott, hol szükségszerűség nem forog fenn. ellenben a contingentia mozzanatai uralkodnak, lehetetlen magasabb fokú bizonyosságra törekedni, mint az, melyet az erkölcsi bizonyosság nyújt. Mondhatni az egyedüli tényező, mely az erkölcsi bizonyosság lényeges természetét alkotja, azon szerep, melyet az akarat játszik az emberek életében. Amint az egyedi életben sokszor kifürkészhetetlen okok kutatására kószti a szemlélőt, mert olyannyira befő- lyásos elem az akarat az okozatok láncolatának össze- fűzésére: azonképen magyarázhatatlanul alakító s befolyásoló az ereje akkor is, s itt talán méginkább, midőn mint a társa- dalom s emberiség összakarata helyzeteket, állapotokat teremt, mintha kicsinyelvén a meglevő erkölcsi rendet, újat akarna megalkotni, hol más a jó, más a rossz, más az erkölcs, más a törvény, szóval mások az emberek. Hozzá- véve s kellőkép méltányolva az ész szerepét az erköl- ősiekben, melyet egyrészt a Teremtő kijelölt számára, más- részt önnönmaga által praetendált jogigényei keltenek benne, egészen másnak kell tekintenünk az erkölcsi rendet összes megnyilatkozásaival egyetemben, mint azt, melyet az eszmék és a természet rendje, ott eszmei azonosságon, itt az egyszer s mindenkorra megalkotott természeti törvények állandóságán alapuló szügségszerűségével nyújt és képvisel. Az erköl- ősiekben az Isten által öröktől fogva kiszabott, de csak erkölcsi kényszer mellett a gyenge emberi ész által kor- Hiányzott szabadakarat dominál, mely tudva vagy nem tudva könnyen disharmoniát teremthet; az eszmei és tér- mészeti rendben a lekötött ész sem az eszmei lényeges kapcsolatból, sem a természeti törvények változhatatlan- ságából folyó vaskövetkezetességű szükségszerűséggel szem- ben más kibúvó útra nem talál, mint arra, melyet számára
