Hittudományi Folyóirat 9. (1898)

Dr. Horváth István: A pápai iurisdictio jogi természete

A PÁPAI IUlilSDICTlO. JOGI TERMÉSZESE.

709

harminckilenc tételszám alatt közöltetnek az atyák észre- vételei, melyek azonban majdnem kétszázötven atya nyilat- kozatát képviselik, minthogy az egymáshoz közelálló véle- menyek összefoglaltattak egygyé. Ezek túlnyomó nagy része a pápai csalatkozhatlanság mellett foglal állást, csak mintegy hatvanam voltak az ellenvéleményen. Az utóbbiak közt találjuk Rauscher biborost (observatio 1.), Ketteler mainzi püspököt (obs. 6.), Fürstenberg olmützi érseket (obs•

7.), Hefele rottenburgi püspököt (obs. 8.), Schwarzenberg 11g prágai érseket (obs. 9.), Melchers kölni érseket (obs. 12.), Krementz ermelandi püspököt (obs. 125.) és Kenrick sz.-louisi érseket (obs. 139.), kik füle(! és első sorban politikai és célszerűségi szempontokból állottak az ellenzők sorába. A pápai csalatkozhatlanság ellenzői főbb ellenvetései a követke- zőkbe foglalhatók össze: 1. Habár kétségtelen, hogy az apostoli szék a katholikus hitnek megtörhetlen erőssége (firmamentum inconcussum fidei cath.) és az ő határozatai irányában a hit és erkölcs tárgyában valódi eugedelmesség- gél (vera obedientia) kell viseltetni: még sem akad senki, aki állíthatná, hogy nem létezik eset, midőn valaki joggal szegi meg a szentszék rendeletéit; és nehézségek forognak fenn a tekintetben, vájjon az apostoli szék rendeletéinek ugyanaz a tekintély adassék meg, mely az egyház hozzá- járulásával istenileg kinyilatkoztatottaknak elfogadott hit- igazságokat megilleti. 2. Hogy a történelemből nem lehet

immaculata est semper catholica servata religio, et sancta celebrata doctrina: (Ex formula S. Hormisdae Papae subscripta a PP. Oec. VIII. Cpni IV.) hinc, sacro approbante concilio, docemus et tamquam fidei dogma definimus, per divinam assistentiam fieri, ut Romanus Pontifex, cui in persona beati Petri dictum est ab eodem D. N. J. C. »Ego pro te rogavi, ut non deficiat fides tua« (Lucas XXII. 32.), cum supremi omnium Christianorum munere fungens pro auctoritate, definit, quid in rebus fidei et morum ab universa Ecclesia tenendum sit, errare non possit: et hanc Romani Pontificis inerrantiae seu infallibilitatis praerogativam ad idem obiectum porrigi, ad quod infallibilitas Ecclesiae extenditur. Si quis autem huic nostrae defini- tioni contradicere (quod Deus avertat) praesimserit, sciat se a veri- täte fidei catholicae et ab unitate Ecclesiae defecisse.«