Hittudományi Folyóirat 9. (1898)

Dr. Ambrus István: Samassa érsek mint hitvédő

SAM ASSA ÉRSEK MINT HITVÉDŐ.

617

az iskola, a kisdedek, az egyház és vallás jövőjének e rémé- nyei, kik férfikarukban olyan keresztények lesznek, minőkké neveltük; ott a szószék, a gyóntatószék, ott a hasznos nép- iratok, a látogatások és véletlen találkozások annyi ked- vező alkalma. Kezetekben ezer mód, hogy Krisztus szere- tététől áthatva, hitét mindennél többre becsülje a nép. A hit védelme a világ üdvének biztosítása.«1

De a hit méltósága és saját jó Ízlése nevében hozzáteszi:

»E védelmi harcunk — mert az egyház nem támad soha —־ meg fogja őrizni azon modort, mely az egyház békés küldetésével egyezik s azzal összhangban áll. És azért midőn fölülemelkedve minden félelmen, a hatalomnak azt mondjuk, nincs joga a szent szekrényhez nyúlni: ajkainkon a szabadság nem sértés, nem gúny és nem fenyegetés. Mi szilárdak fogunk lenni anélkül, hogy mérsékeltek lenni megszűnnénk. Mi a támadóknak ma is azt feleljük, amit egykor Tertullián mondott: »nec timemus, nec terremus.« »Se nem félünk, se nem rémítünk.« 2

Szegény embernek drága kincs a hit, mert tűrni és remélni megtanít. De Samassa érsek többet is mond:

»A vallás a társadalom legnagyobbjainak szintoly szükséges, mint a legkisebbeknek.

»Senki se ringassa magát azon tévhitben, hogy a val- lás pusztán és egyedül a köznépnek szükséges. Akik ezt ismétlik, csak önmaguk hiúságának hizelegnek, mert midőn azt mondogatják, különválnak azon köznéptől, melynek szerintök szükséges a vallás.

»Ez állítás alapjában hamis és következményeiben veszélyes. Ha a vallás szükséges, akkor egyaránt szükséges valamennyi embernek és a műveltség valamennyi fokoza- tának. Igaz, a büntettek, melyeket a szegény és kevésbbé felvilágosodott osztályok elkövetni szoktak, átalán erősza- kosabb és borzasztóbb jelleggel bírnak; de könnyebben fel1 1885. évi papnyugdíjint. gy. m. b.- 1897. évi papnyugdíjint. gy. m. b.