Hittudományi Folyóirat 9. (1898)

Dr. Fejér Gerő: A bűnök megkülönböztetése faj és szám szerint

A BŰNÖK MEGKÖIiÖNBWZTETÉSK.

483

[gy az összes erkölcsi tények két nagy kategóriára, oszlanak: jó cselekedetekre és bűnökre. De valamint a fizi-, kai rendben vannak általános és részletes, felső és alfajok: úgy az erkölcsi rendben is. A rosszaság az egyik általános erkölcsi faj. E szerint a׳ bűn általános fajfogalom. Lényegét, alkotja a. rosszaság (malitia). Ezen jegyben minden bűn egyezik. Lopás, csalás, rágalom pedig részletes fajfogalmak s mint ilyenek eltérő lényeggel bírnak: következőleg faji lag különböznek egymástól.

De kérdés, mi által válnak szét ezek részletes fajokká ?• Felelet: az általános faji jelleg lényeges módosulásai által: mikor a rosszaság egyiknél egészen más irányú és természe- tűvé válik mint a másiknál; mikor egyiknek rútsága (defor- mitas). egészen más alakú mint a másiké.

Ezekben megadtuk a feleletet az első kérdésre s rész- ben a másodikra is . י

Még.csak egy kis kitérést! Mikor a bűnök faji, illetve lényegi kiilönbözetót fejtegetjük, a faji lényeget, a specifikus erkölcsi rosszaságot (malitia moralis) nem alaki (subjectiv), hanem, tárgyi (objectiv) értelemben veszszük.1

Vagyis a faji erkölcsi rosszaságok között az eltérése- két beül álanyilag, hanem tárgyilag tekintjük. Mert nem arról van szó. hogy az értelem és akarat minő természetű rosszaságot lát az egyes tényékhez kapcsolódni s így a.z egyes bűnököt minő fajok alá sorozza. - hanem arról : minő természetű tényleg az egyes vétkek rosszasága s minő fajok alá sorakozódnak önmagukban, függetlenül az alanyi föl- fogástól.

Ezzel most már el is jutottunk a kérdés csúcspontjához. A kérdés csúcspontja pedig: megjelölni azon forrást, meg- találni azon Jcülsö spécifUcativumot. mely a cselekményekhez

1 »Bonitas vel malitia moralis objective spectata : est ipsa ac- tionis conformitas vel discrepantia cum morum regulis in se et in ipso objecto considerata, independenter ab agentis voluntate. Subjec- tive vero accepta est, quae in ipsa voluntate agentis, consideratur, prout ab eo volita est, quae bonitas vel malitia formalis appelläri solet.« Se» vi ni: Theol. Moralis, Lib. 1. 10. pag.

SI*