Hittudományi Folyóirat 9. (1898)

Dr. Sankovics Ignác: Az apostoli atyák erkölcstana

AZ APOSTOLI ATYÁK ERÖLCSTANA. (Vége.) gj®£3׳־Bz istentől megállapított erkölcsi rend megtartásának 11630 szabályozói — az apostoli atyák tanítása szerint — “íí??” a törvények s a lelkiismeret. A törvény megmutatja, mit kell tennünk, mit kell elkerülnünk. De a törvény még önmagában nem elegendő, szükséges, hogy a törvények helyesen alkalmaztassanak is — és pedig a lelkiismeret által — az egyes esetekre. E kétféle normának kell az embert irányítani, hogy végcéljához - - a boldog színről- színre látására eljuthasson. Sz. Barnabás szerint ment a keresztény az ó törvény igájától,1 a mi Urunk Jézus Krisztus törvénye köt minket.2 A mózesi s krisztusi törvényen kívül egyéb törvényről nem is tesz említést. Az ó törvény szertartási s Ítélkezési párán- csai pnár nem kötelezők az új törvényben. Nem érti azon- ban az ó törvény erkölcsi parancsait, mint amelyek — a természeti rendhez tartozván — sohasem veszíthetik el kötelező erejöket, — inkább azoknak megtartását élesen hangsúlyozza.3 A keresztény törvény e parancsolatokon kívül 1 L. ep. Barn. c. II. ־ U. o. * L. ep. Barn. c. XIX.

Next

/
Thumbnails
Contents