Hittudományi Folyóirat 9. (1898)
Dr. Hám Antal: Jefte
30 III!. Ham ástál. mint sz. Ágoston mondja »non solum insipientia culpanda non est, verum etiam laudanda obedientia est,« mert Isten parancsait megvetni nem szabad,1 s ekkor megengedhető az is, hogy a győzelemben az isteni segítségen kívül Jefte fogadalmának is van érdeme. De éppen az nem bizonyos, hogy a fogadalom Isten működése volt. Aq. sz. Tamás azt írja, hogy csak »fides et devotio ipsius, ex qua motus est ad vovendum, fuit a Spiritu Sancto« 2 vagy mint más he- lyen mondja: »motus ad vovendum in generali« volt az isteni működés hatálya, de hogy azt áldozta fel, amit nem kellett volna, ez Jefte rovására írandó.3 Sz. Ágoston sem teszi magáévá az ellenvetést, noha habozva így nyilatko- zik: »Utrum autem quia postea quam dictum est: Factus est super Jephte Spiritus Domini, ea secuta sunt, ut votum illud voveret atque hostes vinceret et quod voverat, red- deret, Spiritui Domini omnia deputanda sint, ut perinde habeatur et hoc Sacrificium, tamquam id Dominus sicut Abrahae fieri jusserit, non facile dixerim . . .«,4 de hogy nem tulajdonította a Szentlóleknek, következtetnünk kell részint abból, hogy Jefte tényét vétkesnek minősíti, részint onnan, mivel azt emm-nak mondja. Nem lehetetlen tehát, hogy Jefte mikor fogadalmat tett, egyszerűen követte ősei- nek szokását, akik, mielőtt valamely fontosabb tény vég- hezvitelébe fogtak volna, hogy az isteni segedelmet a ma- guk részére jobban biztosítsák, fogadalmat tettek. Már a Gen. XXVIII. 20—22. olvassuk, hogy Jákob fogadást tett az Úrnak: »Ha velem leend az Isten, és megőrizend engem az irton, melyen járok, és kenyeret adand nekem ételül és ru- hát öltözetül, és szerencsésen visszatérendek atyám házához (Mezopotámiából, hová őt Izsák küldötte, hogy Lábán leá- nyai közül feleséget vegyen,): az Úr lesz nekem Istenem, és ez a kő, melyet emlékjelül állítottam, Isten házának fog neveztetni, és mindannak, a mit nekem adandasz, tizedét 1 Quaest. 49. in Jud. 2 Summ. II. 2. q. 88. a. 2. ad 2. 2 V. ö. 28. 1. 2. j. י J. h.
