Hittudományi Folyóirat 9. (1898)

Dostál Károly: A héber lyra Krisztus előtt

A HÉBER LYRA KRISZTUS ELŐTT.

263

tivumot, kezdi meg énekét. S e kezdet minő! Csupa kép, csupa alakzat!

1׳) Majd a szövegben egyik helyről a másikra szökken, egyik érzelemről a másikra, a nélkül, hogy a köztük levő hézagot betölteni iparkodnék. Az olvasónak, vagy hallgató- nak kell kitalálni, mi van elhagyva; pl. a 29. zsoltárban: »Mert Uram! te voltod szerint erőt adtál dicsőségemnek.« (Én azonban elbizakodtam erőimben, fellázadtam ellened vétkeim sokaságával, miért is:) »elfordítottad tőlem orczá- dat és megháborodtam.« íme a második sajátság! A két mondat közötti hézagot nekünk kell kigondolni.

y) A harmadik sajátságot mint forró ég alatt élő nép költésében csaknem feltételezhetjük. S csakugyan igen nagy azon helyek száma, melyeken a déli, a keleti fantázia me- rész alkotásai észlelhetők: tenger szíve, Isten városa (15. zs.); olyanná lettem, mint az összetört edény, orczád rejtekében (30. zs.); ki a havat, mint a gyapjat adja, ködöt, mint a hamvat hinti; az ő szele fú, és vizei folynak (148. zs.); stb. stb. merész képek, szokatlan összetételek s hasonlatok.

S) Legszebben nyilvánul a héber lyrában a fönség! Hogyne, hisz tárgya a legfönségesebb: Isten. Arról az Istenről szól, ki mindeneket alkotót, fenntart, annak az Istennek dicséretét zengi, ki nagy műveiben, csodáiban, ki uralkodik mindenek fölött: erős és gyenge, gazdag és szegény fölött.

Lehetetlen elsorolni mindama helyeket, hol a fönség nyilvánul, lássunk hát csak nehányat:

»Én Istenem! tedd őket olyanokká, mint a forgatag, As mint pozdorja a szél színe előtt, mint tűz, mely fölégeti az erdőt« stb. (82. zs.)

»A te széked Isten! mindörökkön örökké áll. igazság pálcája a te országod pálcája« (109. zs); a Deuteronomium 33. r. 12. v. stb. stb.

e) Szóljak valamit a lelkesültségről'? Minden sor arról győz meg, hogy az eszményi szép szűzképe lebegett a szent dalosok lelki szemei előtt, mely ajkukat majd csapongó, majd nyugodt nyilatkozatra készté.