Hittudományi Folyóirat 9. (1898)

Dr. Hám Antal: Jefte

22

DK. HÁM ÁSTÁL.

aki először jött eléje, áldozta fel, és Isten nem akadályozta meg.« Nem mintha akarta volna ez áldozatot, mert akkor nem engedte volna meg a szüzeknek, hogy Jefte leányát sirassák és gyászolják, hanem megengedte, hogy bizonysá- got tegyen az ő gondviselésének és kegyelmének nagysá- gáról. »Mert —■ folytatja tovább — ha azon fogadalom és ígéret után nem engedte volna meg a feláldozást, Jefte után is sokan tettek volna ily fogadalmat, remélvén, hogy Isten úgy sem fogadja el, s ekként lassankint oda jutottak volna, hogy fiaikat ölték volna meg: most pedig, hogy annak teljesítését megengedte, attól minden utódot eltil- tott... És hogy amit mondok, nem pusztán gyanítás, meg- mutatta az eredmény. Mert azon áldozat után senki sem fogadott többé ilyent az Úrnak...«1

Sz. Ágoston más okokat is hoz fel. A főok az, hogy Jefte helytelen fogadalmáért »önmagát sújtsa a legsúlyo- sabb veszteséggel... az atyát pedig azért büntette meg igy, hogy az ilyen fogadalomra ne legyen büntetlen példa, nehogy azt higyjék az emberek, hogy valami nagy dolgot fogadnak Istennek, mikor embereknek vagy ami még bor- zasztóbb, fiaiknak feláldozását ígérik meg; vagy nehogy nem igaz, hanem színlelt fogadást tegyenek Ábrahám pól- dájából azt remélvén, hogy Isten nem fogja megengedni fogadalmuk teljesítését«.2

Ad 7. Igaza van Scholznak, hogy a Bírák könyvének írója egy szóval sem rosszalja Jefte tettét; de viszont igaz az is, hogy nem is helyesli. Ha tehát a kárhoztató ítélet hiányából arra lehet következtetni, hogy leányát nem ölte meg, vájjon abból, hogy nem dicséri és nem helyesli Jefte cselekedetét, nem lehet-e hasonló joggal következtetést vonni arra, hogy igenis elkövette ? E két egyenlően jogos — nézetem szerint jogtalan — következtetés tehát nem bizonyít semmit; amint egyiket nem lehet felhozni Jefte védelmére, éppen úgy nem lehet a másikkal élni bűnössé- gének bizonyítására.

1 Ar. sz. sz. János Hóm. 14. ad pop. Ant.

2 Sz. Ágoston Quaest. 49. in Jud.