Hittudományi Folyóirat 9. (1898)
Dr. Ochaba A. János: A lelkipásztori okosságról
192 DR. 00 HAB A A. JÁXOS. életpélda bizonyítja, bogy a hirtelenség nem ritkán javítha- tatlan károk okozója volt; miért is az okos lelkipásztor a lelkek üdvének nrunkálásában nem fog meggondolatlan hir- telenkedéssel olyasmit erőszakolni, mit kiegyenlíteni csak az idők folyama, vagy amit csak a lelkek kárvallásával volna képes kivinni; hanem igyekezni fog a hibát megjavítani, anélkül azonban, hogy a hibázókra oly új terheket róna, melyeket a javultak elviselni képtelenek. Az okos lelkipász- tor iparkodni fog mindenben az isteni bölcsességet követni, mely rosszat enged megtörténni, hogy jó jöjjön létre; és a kisebb rosszat eltűri, hogy a nagyobb rossznak útját állja; szem előtt fogja tartani Üdvözítőnk szavait, aki figyelmez- tét, hogy a búzával a burjánt is nőni engedjük, nehogy ennek idő előtti kiirtásával a búzában is kár ej tessék.1 Sőt elnézéssel fog viseltetni a hívők ártatlan előítéletei irányá- ban is, t. i. olyanok iránt, melyek sem Isten tökélyeivel nem ellenkeznek, sem a felebaráti szeretetet meg nem sértik, sem pedig az emberi önmegtagadás rugóit nem gyöngítik; szóval: melyek a keresztény hitélet semminemű kárára sincsenek. A szeretet továbbá erősséget is kölcsönöz a lelkipász- tornak; ez olyan lelki tulajdon, melynél fogva valaki nagy és nehéz dolgokra vállalkozik s habár halálvész fenyegeti is, a közjó megmentéséért bármit véghez visz, eltűr és elszen- ved; nem fél semmitől, csak a vétek undokságától; a sze- rencsétlenségeket nagylelküleg tűri, a szerencsében pedig el nem bizakodik. Macrobius szerint az erősség azon erény, mely a nagy- lelküséget, bizalmat, bátorságot, jótékonyságot, állhatatos- ságot, tűrést és ingadozatlanságot szüli. Ez legyen a lelkipásztornak egyik kiváló jellemvonása, melynél fogva hajlíthatatlanul ellentálljon az önzés minden nem mocsoktalan szándéka, a nagyravágyás, önistenítés, a bosszú és gonosz indulat fondorlatai, a rágalmazás és bemon- dások titkos iitjai, valamint a farizaikus botránkoztatá1 Máté, 13, 30.
