Hittudományi Folyóirat 9. (1898)

Dr. Ochaba A. János: A lelkipásztori okosságról

A LELKIPÁSZTORI OKOSSÁGRÓL.

189

a lelkész lábaihoz s bocsánatot kérve nemcsak az éjjeli nyereségét, hanem azon felül egész esztendei jövedelmét adta segítségül.1

A keresztény szeretet egy másik ékes virága, drága- köve: a nyájasság; melynél fogva az ember s igy a lelki- pásztor is szíves, barátságos, leereszkedő, udvarias, kedves- kedd viselkedése és beszédmódja által mások bizalmát nyeri meg. Erről mondja az írás szava: hogy valamint a harmat megenyhíti a hőséget,8 úgy a jó szó is kétségtelenül enyhítő írként hat nem egy fájdalmaktól égő kebelre.

Hadrián császárról olvassuk, hogy népszerű férfiú lévén szerette alattvalóit; s gyakran nyájasan beszélgetett velők, mit némelyek a főurak közül nem helyeselvén azt mondák: hogy ez által fejedelmi tekintélyét és méltóságát veszélyez- tetné. —■ Mit ? úgymond a császár, sőt minél leereszkedőbb a fejedelem, annál inkább szeretik és tisztelik őt alattvalói; de szükséges, hogy társalgása okos és mérsékelt legyen.3 Ezen eseményből kitetszhetik, mennyire szép ékessége lehet• a nyájasság a lelkipásztornak is s mily bizalommal csüng- hetnek ezért rajta hívei.

A keresztény szeretet e két sarjáról: a szelídség- és nyájasságról bátran lehet állítani, miszerint oly fegyverek az ember kezében, melyekkel nemcsak hódítani hanem lefegy- verezni is képes. Valamint a drágakőnek a művész adja meg a kellő fényt, úgy az embernek a szeretettel párosult szelídség és nyájasság adják meg az érdemet, mely szerint becsültethetik. A szeretettől lángoló szív, a szelíd, nyájas arc, a szende tekintet oly kitűnő kellemek az emberben, melyek még a bosszúállásra kész ellenfélt is hatalmasan lefegy- vérzik s kegyeletre ébresztik. Példa ebben Krisztus, ki sze- retetéből folyó szelídsége, nyájas tekintete és szívjósága által igyekezett megnyerni legdühösebb ellenfeleit is; mert midőn szidalmaztatott, soha vissza nem szitkozódott, sem szenvedéseiben nem fenyegetődzött; hanem az igazságosan

י Nagy A. Hitel. Péld. III. K. 12. §.

־ Sirák K. 18, 16.

3 Dion. I. 12.