Hittudományi Folyóirat 9. (1898)

Dr. Stuckner János: Az erkölcsi rendszerek, különös tekintettel a probabilismusra

142 DK. STUCKNER JÁNOS. okokból számtalanszor felmerülnie kell. tiszta és theoretikus végeldöntésére . . . Amiről az erkölcsi rendszereknél szó van, ez: azon erkölcsi alapigazságokat felderíteni s mint ilye- neket szembeszökően kimutatni, melyeknek felismerése s alkalmazása által az ember oly esetekben, hol értelmének tökéletlensége miatt és szolgálatára álló minden természeti s természet fölötti ismereteszköz ellenére az igazság felisme- rése által az elméleti kétely állapotából ex hypothesi ki nem emelkedhetik, legalább az absolut biztonsághoz s meggyőző- déshez (a gyakorlati bizonyossághoz) jut, hogy cselekvésével vagy nem cselekvésével a ránézve kötelező törvényt át nem hágja, tehát nem vétkezik.« De az a körülmény, hogy egy erkölcsi rendszer sem nyújt talizmánt, mely mintegy varázsütésre fényt derít a rejtett dolgokra, korántsem von le a tárgy fontosságából s akármelyik is a helyes, nem szűnik meg igényt tartani arra. hogy elvnek tekintsék. Mert más az elv, más annak az alkalmazása. Bármily meggyőző evidentiával dicsekedjék is egyik vagy másik elv, mint ilyen; midőn arra kerül a sor. hogy különleges ténynyel szemben alkalmazást nyerjen, ismét homályba burkolódzik — de azért elvnek lenni meg nem szűnik. Ez pedig annál kevésbbé, mert egyiknek a sok rendszer közül kell igaznak lenni; különben el kellene fogadnunk azt az absurdumot, hogy az erkölcsi rendszerek keretébe vágó partikuláris kétes esetek egyáltalán meg nem oldhatók. Pedig az eddigi erkölcsi rendszerek az egymás- utánnak oly fokozatos skáláját tűntetik fel, hogy míg egy- részt mindkét véglet, másrészt a közbeeső minden lehetőség érvényesül bennük. Alig volna valaki, aki egy új felfogás- nák kieszelésére vállalkoznék. A kibontakozás útjának kell lenni, mert van, amit ki kell bontani. Vannak az exegeták- nakis :>crux«-aik (crux interpretum); vannak a jogtudomány- nak is vitás kérdései, melyek bonyolultság tekintetében ami kérdésünkkel vetekednek. Ki nem tudná, mennyi fej- törésbe került a jogtudósoknak pl. a civilis processusnál a bizonyítás terhének vitás kérdése! Mennyi véleményelága- zás! Mennyi rendszer, melyek mindegyike elvi tekintélyre

Next

/
Thumbnails
Contents