Hittudományi Folyóirat 9. (1898)
Dr. Sankovics Ignác: Az apostoli atyák erkölcstana
AZ APOSTOLI ATYÁK ERKÖLCSTANA. 117 egyszersmind érdemet szerez az égi haza tökéletes boldog- ságára is, — a charitas fruitiva-ban a boldogság országában. Ezen cselekvési rend továbbá, melyet az apostoli atyák leírnak, valóban természetfölötti, mint amely a természet tehetségét végtelenül felülmúlja. Az ember, ki természeté- nél fogva Istennek szolgája, fogadott fiúi méltóságra emel- tetett, mely viszony mérhetetlenül felülmúlja a természet erőit, igényeit. Minthogy mindnyájan természetfölötti célra hivattunk, tehát a természetfeletti rend az üdvösség rendje. Ha továbbá természet fölötti végcélja van az ember- nek, akkor az erkölcsiség maga a végcél elérésének csupán eszköze, akkor az erkölcsi tanoknak nem egyedüli célja a jó erkölcsöknek ápolása, hanem sokkal inkább az emberek- nek a végcélhoz való juttatása, melynek az erkölcsiség con- ditio sine qua non-ja. Mily határozottsággal, a kétségbevonhatatlan igazság- nak mily biztos tudatával adják elő az apostoli atyák tanai- kát. Mig az oly magasröptű szellemek is, mint Sokrates vagy az isteni Plátón mily homályos, kétes nézettel birtak az ember végcéljáról. III. Természetfölötti hivatásának megfelelően kell élnie min- den embernek, cselekedeteit mindig e cél felé kell irányi- tania, hogy azt elérhesse. Ezt tanítják az apostoli atyák. Létezik tehát minden embert kivétel nélkül kötelező tér- mészetfölötti erkölcsi rend, melynek minden ember enge- delmeskedni tartozik, hogy Isten színről-színre látására eljuthasson. Sz. Barnabás szerint — mint már az eddigiekben is kimutattuk — Isten látására vagyunk hivatva.1 Úgy kell élnünk, mint »léxvcc etiipQoovvrjs«,2 meg kell szentelnünk ön- magunkat.3 ' L. Barn. ep. cath. 0. V. 2 L. u. o. o. VII. 3 L. u. o. c. XV.
