Hittudományi Folyóirat 9. (1898)
Dr. Sankovics Ignác: Az apostoli atyák erkölcstana
AZ APOSTOLI ATYÁK ERKÖLCSTANA. 113 resztény ethika között. Míg az első csak az ész világából vonja le az elveket, az utóbbi az isteni kinyilatkoztatásból. El neüi mellőzhetjük itt a kérdést, miféle s mennyi szerepet tulajdonítanak־ az apostoli atyák az emberi észnek ? Az emberi észnek meg kell hajolnia az Isten kinyi- latköztatott szava előtt, épen azért a hit nem a kihyilat- koztatásnak áz észszel való harmóniájában, hanem a kinyi- latkoztatást adó Isten tekintélyében bírja alapját. »Ov yáp íniyviov £VQV{[1cc« — nem földi tanulmány a hit.1 De azért van saját szerepe is az emberi értelemnek. Az apostoli atyák ugyanis a hitet, mint tanítást és tényt, mint dog- matikus s történeti jellegűt tüntetik fel, — világos tehát, hogy szerintük az emberi értelem joga: a kinyilatkozta- tásnak az észszel való összhangzását kimutatni, kötelessége: a természetfelettiek valóságát beérvelni, a kinyilatkoztatás forrásaiból igazolni, bizonyos mértékig az emberi értelem- bői megokolni, rendszerbe foglalni, a gyakorlati életre al- kalmaZni stb. . . .2 Az üdvösség ökonómiájában tehát az ember cselekvő- sének az isteni kinyilatkoztatás a zsinórmértéke. Minthogy pedig az apostoli atyák erkölösi tágításának a kinyilátkoz- tatás forrásaiból megismert hit az alapja, erkölcsi tanításuk természet fölött való jellegű, miként az alap, — a hit igaz- ságai —- melyre építettek. Következésképen már a mondot- takban tartalmilag benfoglaltatik, hogy nem a hittől elsza- kasztot!, az ú. n. »független« morált tanították, amelynek nincs alapja, nincs kötelező ereje, ami miatt magunkat megtagadni, élvezeteinket feláldozni, egyszerűen együgyű- ség volna. 1 L. ep. ad Diogn. c. VII. 3 Ha értekezésünkben tán némely olyan tant is tulajdonítunk az apostoli atyáknak, melyről ők közvetetlenül (ipsissimis vei-bis) nem szóltak, — nehogy azon váddal illettessünk, hogy a mai keresztény ethikának elveit az apostoli atyák munkáiba beleerő- szakoljuk, — legyen szabad arra figyelmeztetnünk, hogy aki tanítja az alapelvet, az tanítja a következményeket is. Nem a priori felállított tételekkel, hanem a posteriori bebizonyított tényekkel számolunk. Hittudományi Folyóirat. 1898. 8
