Hittudományi Folyóirat 9. (1898)

Dr. Sankovics Ignác: Az apostoli atyák erkölcstana

AZ APOSTOLI ATYÁK ERKÖLCSTANA.

107

mint Sokrates, Pltóán, felemelkedtek egész a kinyilatkoz- tatás sejtéséig. De csak sejtelmek voltak bizonyosság, téve- dés-mentesség nélkül. Ködbe vesztek vagy legalább olyan félhomályba, hogy csak káprázatoknak tartották. Egy-két halvám־ sugár a barna éj setétjét el nem tudta űzni. A keresztény erkölcstan kinyilatkoztatott része terra inco- gnita előttük.

E mellett azonban mennyi durva tévedés még a tér- mészetes ethika alapelvei ellen is. Zénó, Sokrates a boszú- állást, az ellenségnek gyűlöletét, — Plátón, Aristoteles a. nőközösséget, a magzat-elhajtást, gyermek-kitevést. a részeg- séget nem tartották tiltott dolognak. Epiktet az öngyilkos- ságot, Ciceró a hazugságot s a hamis esküt helyeselték.1 Fel-feltűnik egy szikrája a természetes igazságnak, hogy annál bántóbb legyen az erkölcsi sötétség. De nem is csoda. Tanításuk alapja vagy a pantheismus volt, mint a stoiku- soknak és pithagoreusoknak, — vagy a dualismus, mint a platonikusoknak, — vagy az indifferentismus, mint az epiku- reusoknak. Ilyen vallási világ-nézlet eredménye szükségké- pen erkölcsi romlottság. A vallás tanai — ki mit vall — át- és átjárják az ember érzés- és cselekvésmódját.

Nem is támadt világosság, míg az Isten Fia ajkairól el nem hangzott az erkölcsi világot megteremtő szózat: »Én vagyok az út, az igazság és az élet«,2 mely megvál- toztatott vallást, erkölcsöt, polgári és társadalmi rendet; — míg az ős-bűn következtében elhomályosult erkölcsi törvé- nyékét régi fenyőkbe vissza nem helyezte. Mi több, Isten fogadott fiainak méltóságára emelt; felfedezte a nagy tit- kot, természetfölötti hivatásunkat; megmutatta az eszközö- két; adott a mindenkit egyaránt kötelező parancsokon kívül tanácsokat a nagyobb tökéletességre törekvőknek s tanítá- sának csalatkozhatatlan őréül a Szentlélek felügyelete alatt álló tanítói hivatalt rendelte.

A keresztény ethikának e rövid foglalatja is kiáltó cáfolata a természetes fejlődésről kieszelt ép oly istentelen,

1 L. Zeibert, Comp. Hist. Eccl. ed. alteia. 9. 1.

2 L. Já־n. 14. 6.