Hittudományi Folyóirat 8. (1897)

Biró Dezső: A keresztény házassági jog alapja a római jogban

84

JSIKÓ DEZSŐ

duobus testibus kell a házasságkötésnek végbemenni, házas- sági akadályt képez. Miután a római jogban alapját nem leljük föl, nem szükséges vele bővebben foglalkoznunk.

Látjuk, hogy Róma csak azt a frigyet fogadja el iustum matrimoniumnak, amelynél akadály nem forog fenn. De tud- juk a,zt, hogy a fennálló akadályok dacára is történtek e fajta házasságok, kérdés: kire esett a joghátrány ily alka- lommal ? Sújtotta minden esetben a szülőket is, de koránt- sem oly nagy mértékben, mint az ártatlan gyermekeket. Láttuk, hogy legtöbb esetben a törvény, a Digestak casu- isticája semmisnek vette az ilyen együttélést, tehát a gyér- mekeket olybá vette, mint kik nem justae nuptiae szü- lőttéi, vagyis illegitimusoknak deklarálta. Azt is tudjuk, hogy a törvénytelen gyermekek részére viszont alig nyilt némi alkalom arra, hogy mint csak igen szűk korlátok közé szorított jogbirtokosok, jogaiknak érvényt, ennek pedig igényt szerezzenek. Egyáltalán a római jog s maga a római társadalom is nagyon hidegen bánt e szerencsétlenekkel s az egyszer rajtuk esett makulát csak nagyon ritka esetben engedte eltörölni. Az ilyen házasság azonban vont maga Titán anyagi joghátrányt is, amennyiben örökösödés és vég- rendelkezési joggal abszolúte nem birtak. Érzékeny bünte- tés volt az is, hogy a hozományt képező vagyont a kincs- tár számára foglalták le.1

Elválás.

A házassságnak nem csupán az érzéki gyönyörök élve- zete a célja, hanem, mint említém, magasabb hivatása is van. Ez tette főleg kívánatossá már Rómában, hogy a házasságkötés lehetőleg élethossziglan tartson, ha ez azon- ban nem sikerült, a felek elválhattak, amint Justinián is elrendelte »quid quid ligatur solubile est«,2 vagyis a házas- ság-kötés is, mint minden más kötelék, feloldozható. S mivel Rómában a. házasságot nemcsak a felek, de az állam szem' Dig. XXIII. II. 61.

־ Nov. XX. c. 3.