Hittudományi Folyóirat 8. (1897)
Kőrösi Endre: A papnevelés reformjáról
KÖRÖSI ENDRE. hangulatot lehet legnagyobb előnyére fordítani az egyháznak. És ha nem sikerül ? —- legfeljebb utánozni fogja az apostolok példáját, akik saruik porait hintették a városokra, melyek tanításukat be nem fogadták. De meg kell kísérteni okvetetlenül! Ez még az egyik jelenség csupán. Hogy mentül jobban visszatartsák a papot a világtól. — tán épen azért, ki tudhatja? — tele halmozták minden- féle irodai munkával. Holmi hivatalos kimutatások, apró jelentgetósék sokszor igazán semmitérő dolgok felől — lefoglalják úgyszólváú minden idejüket, ami templomon és iskolán kívül még megmarad. Valóságos hivatalnokok vagyunk, hivatalos órával, amelyen kívül nem ritkán nem ismernek kötelességet sem ex officis, sem ex caritate. — nem pedig lelkipásztorok. Sőt olyan furcsa gondolkozás kezd uralomra jutni, hogy a papot az irodai munka után bírálják meg, nem a lelkipásztori tevékenysége után. Betegek gondozá- sáról nálunk szó sem lehet. Akkor inegyünk a beteghez, ha épen Innak. Hogy azután minden beteg igénybe veszi-e az egyház kegyszereit: azzal nem törődünk. Ha meg nem Innak, mi bizony nem megyünk. Nem is ismerjük híveinket, mert magunk szántából soha még feléjük se nézünk, úgy vissza- vonulunk tőlük. Nem is tudhatjuk tehát, hogy kik a bete- gek. S hogy a betegség tartama alatt máskor is vigasztalást nyújtsunk s a keresztény irgalmasságot gyakoroljuk: az nem ami dolgunk. Hát csak furcsa dolog ez és nagy gon- datlanság! Elmegyünk egyszer hozzájok; feladjuk nekik a Szentségekét; ]tár szót intézünk hozzájok, amely mindig csak olyan sablonos lehet, mert nem ismerjük helyzetüket és személyi körülményeiket: ebből áll nálunk a betegek összes gondozása. Többet jóformán nem törődünk vele. Leg- feljebb néhány ritka kivételnél. Hogy a haldoklók ágya mellett álljunk és a halálküzdelemben a vallással segítsünk: az meg már épen hallatlan. Némelyek olyanfélét beszélnek, hogy nem is hivatása a papnak. Lehet-e csodálkozni azután, s nem tulajdon magunk miatt kell-e felsóhajtanunk, há híveink nem törődnek a betegek lelki üdvével mikor 1$ú
