Hittudományi Folyóirat 8. (1897)

Dr. Ochaba A. János: A test feltámadása ellen felhozott nehézségekről

52 OCHABA A. JÁSOS vigasztalja és a jövőre nézve erősítse. Már pedig ha Krisz- tusnál, mint a feltámadás és megdicsőülés példaképénél, való- ban megvala a természetes hang és beszéd, mely nélkül nem társaloghatott volna földi tanítványaival, miért hiányoznék az Krisztus utóképeinél: a feltámadt embereknél ? De hogy milyen leend a feltámadottak beszédneme általában, arról valami határozottsággal nem szólhatunk; mivel — amennyire tudjuk — a szentatyák sem adnak erről felvilágosítást. Néhány hittudós véleménye szerint a feltámadt megdicsőűltek beszédneme hasonló lenne első szüléink bűnbeesése előtti paradicsomi nyelvéhez. Ha tehát a túlvilágon beszéd leszen, következőleg: a hallás szervének is meg kell a feltámadottakban lennie; mert mint Suarez igen helyesen megjegyzi: »Supervacanea ibi׳ esset usus vocis, si non posset esse auditus.« 1 Hogy a feltámadottak egymásra ismerni fognak, az iránt kétség nem foroghat fenn; mert ha már a feltámadás előtt is a lelkek ismerik egymást a túlvilágon, miről az írás és hagyomány egyaránt tesznek bizonyságot; annál inkább megismerendik egymást a testben.2 Tudjuk ennek igaz voltát Üdvözítőnk csalhatatlan szájából: a dús gazdag és nyomorult Lázár példázatából.3 E tételnek világosságba állítása okából idézzük csak el- ménkbe a nevezett szép példázatpt. »Yala egy gazdag em- bér — mondja az írás — bársonyba és bíborba öltözködő és mindennap fényesen lakmározó. És vala egy Lázár nevű koldus, ki annak ajtaja előtt feküvék, rakva fekélyekkel, s ltivánva jóllakni csak a morzsalékokból. melyek a gazdag- nak asztaláról hullottak, de senki sem adá neki; még az ebek is eljövének, nyalván az ő fekélyeit. Lön pedig, hogy meghala a koldus, és angyalok áltál Ábrahám kebelébe vite- tók. Meghala pedig a gazdag is, és pokolban eltemetteték. Fel- emelvén pedig szemeit, midőn a kínokban vala, látá Ábra- hámot távolról és Lázárt az ő kebelében; és kiáltván, monda: 1 Suarez. Disp. 47. sect. ß. n. 12. 3 '7. ö. Blot. Das Wiedererkennen im Himmel. ? Luk. 16, 19—28.

Next

/
Thumbnails
Contents