Hittudományi Folyóirat 8. (1897)
Dr. Székely István: Jézus és Mária ifjúsága
572 DR. SZÉKELY ISTVÁN. általános hitelre talált. (Meg kell adni, hogy ez a magya- rázat uj. És milyen kedves, naiv!) A laikus és a történelmi kritikában járatlan közönség talán hajlandó volna Notovitch »felfedezéséinek bizonyos fon- tosságot tulajdonítani. A szakember azonban első tekintetre észreveszi, hogy Háry Jánossal van dolga. Hiába, Noto- vitch ur is csak obsitos katona, ha mindjárt ezredesi rang- ban van is, az obsitos katonák igazmondása pedig nem va- lami jó hírnek örvend. Voltak hitetlen kritikusok, akik holmi földrajzi és ethnographiai botlásokra való tekintettel elég merészek voltak kétségbe vonni azt is, hogy Notovitch ur Tibet környékén járt volna. Mi elhiszszük, hogy Tibet- ben vadászott, de annyi bizonyos, hogy tlieologiai felfede- zésével csak egy nagy bakot lőtt, ha ugyan a közönséget nem szándékosan csalta meg. Több mint gyanús azon állítás, hogy Rómában egy meg nem nevezett bibornok pénzt ajánlott volna a szerző- nek, csakhogy művét ki ne adja. (VI. 1.) Továbbá a szerző állítólag átadta a kéziratot Renannak, aki azt be akarta mutatni a franczia akadémiában. De azután, nehogy a di- csőségben Renannal osztozni legyen kénytelen, Notovitch bevárta Renan halálát s akkor tette közzé művét. (VII. 1.) Persze könnyű ezt mondani Renan halála után. Alkalma- sint Renan sem akarta magát kompromittálni a munka ke- resztapaságával. De ne gyanakodjunk; hiszen a szerző maga ingatja meg legjobban a saját hitelét. Notovitch nem közli a legendát eredeti alakjában s Így nem is lehet azt alapos kritikai vizsgalat alá vetni. Issa életét saját vallomása szerint eredetiben nem olvasta, hanem részint fordításból, részint tolmács utján értesült annak tartalmáról. (A szerző zavaros beszédéből nehéz ki- venni, hogy is történt tulajdonképen a dolog.) Amiről érte- sült, az csak több összefüggéstelen töredékes elbeszélés volt, melyet ő maga állított össze egy egészszé. Ez még a jó orientalistára és theologusra nézve is nehéz feladat lett volna; a katona és vadász e feladatnak nem felelhetett