Hittudományi Folyóirat 8. (1897)

Dr. Ochaba A. János: A test feltámadása ellen felhozott nehézségekről

16 OCHABA A. JÁNOS hogy a száj az, melylyel káromló szavakat ejtünk; de a száj az is, melylyel Istenhez buzgó imákat bocsátunk; s hogy a kéz az. melylyel lopásokat követünk ugyan el ; de ugyanaz, melylyel egyszersmind könyöradományokat osztogatunk, kell tehát, hogy a feltámadáskor ezeket is visszanyerjük a megérdemlett jutalom vagy büntetés vételének okából. És a szem. mely a siralom völgyben a bánat könyeit hullatta, fog egykor Jézits boldogító látásában gyönyörködni: írja Suarez, kinek tanúsága szerint sz. Athanáz, továbbá nyzai és nagy sz. Gergely is védvén a feltámadandó testrészek és szervek azonosságéit, a jelenlegiekkel és azok összeségét, dicsőén feltámadt Krisztus Urunkra utalnak, mint a ki ugyanazon testtel, ugyanazon testi tagokkal és szervekkel támada fel, melyeket földi életében birt és melyekben a sírba tétetett.2 Az angyali tudós is tárgyalván ezen igazságról, bői- esességgel párosult világosságban, gyönyörű hasonlat alak- jában bizonyítja a feltámadandó testben az egyes és összes testrészek visszaállításának szükségképi voltát: a lélek — úgymond — oly viszonyban áll testével, valamint a művészi eszme magával a létesítendő művel. Mindannak, amit a művészi eszme magában foglal, a művön érvényesülnie kell; és amíg mindez nem valósul, addig a mű hiányos és csonka. Hasonló módon az emberi test is egy mű, melynek tőkéié- tes, vagyis: minden egyes belső és külső részecskéjének alkotása, már eredetileg a lélekben eszményileg — impli- cite — bennfoglaltatik; miért is kell, hogy feltámadáskor a testen mindaz valósulva, visszaállítva legyen, mi a lélekben eredetileg bennfoglaltatott; mi annál is inkább megköve- telendő, mivel a feltámadásban a test illetőleg ember utol- jára nyerendi vissza az ő teljességét. — Ha pedig a fel- támadandó testen bizonyos tagok vagy szervek hiányoz- nának, akkor a lélek nem valósította volna a magában foglalt művészi tervét és a test, melynek eszméje szerinti- nek kellett volna lennie, nem volna annak megfelelő; s így 1 Suarez. Disp. 47. s 5. 11. 3. — s. 1. n. 1.

Next

/
Thumbnails
Contents