Hittudományi Folyóirat 8. (1897)
Rónai István: A vallástalanságnak alapokai
RÓNAI ISTVÁN irányit tevékenységnek tárgya először a külvilág, azután az ember maga, majd mind a kettő vonatkozásban egymás- sál. Mivel minden ismeretnek az érzékek útján jutunk bir- tokába — cognitio incipit a sensibus — s mivel ebből kifo- lyólag első ismereteink érzékiek, vagyis közvetlenül az érzéki világból meríttetnek: lássuk legelőször is, mint folynak be a külvilágból vett ismereteink a rendeltetés kérdésébe; lássuk, mint lesz ez ismereteink fogyatékossága, vagy hely- telensége oka a vallástalanságnak ? Az öntudatra ébredt ember, egy benső szükségérzót által ösztönöztetve, a külvilág, a teremtett dolgok során összekötő kapcsot keres, mely gyenge végességét a minden erő forrásával, a végtelen lénynyel, amelynek gondolata, eszméje beléje van oltva,1 összefűzze. Mert — mint szent Tamás mondja — természetes vágya az embernek a terem- tett dolgok nyomán azoknak végokához eljutni. Ámde csak a vágy — mint ilyen —■ természetes tulaj- dona az emberi kebelnek. A vágynak helyes irányú meg- valósítása a megfelelő érzékeléstől s az érzékek által nyuj- tott anyagnak az értelem által való logikus feldolgozásától van feltételezve és azonkívül is a szabadakarat körén belül esik az, mert a vallásra, mint erényre vonatkozik, amely pedig a szabad önelhatározást szükségképen feltételezi. Mi történik tehát? Nagyon sok esetben mindjárt a hagyomány, a ross? példa, a megszokás s a nevelés helytelen irányba vezetik az anyaggyűjtést. A korszellem is többnyire már itt érvé- nyesi ti a maga káros befolyását. Az ember tehát vagy a kinyilatkoztatott igazságok őszinte elfogadása által a két- ségbevonhatatlan hitbizonyítékok alapján elégíti ki szívének benső vágyát, lelkének nemes törekvését; — vagy a vallási igazságok megismerésének bölcseleti lehetőségére támasz- kodva, eldobja magától a magasabb segítséget s saját gyen- geségére utalva, messze távozik az örök igazságok tiszta 1 Nem meggyözőclésszerü ismeretet értek itt, lianem simplex notiot, egyszerű ismeretet, amely mintegy gyökere az Isten könnyű megismerésének. 142
