Hittudományi Folyóirat 8. (1897)

Rónai István: A vallástalanságnak alapokai

A VAI.LÁSTALANSÁGjS'AK alap-okai. 139 Mi a vallástalanságnak alapokait az emberi természet- ben véljük feltalálhatni. Ámde az ember alaptermészeténél fogva vallásos lény. »Homo est animal religionum« — mondja Lactantius. »Az ember az Istennek kijelentett gon- dolata« — mondja Chateaubriand. S ugyanerről tesz tanú- bizonyságot az emberiség össz-egyeteme is úgy, hogy Tullius Cicero nem habozik azt a »természet törvényének« kijelen- teni: Contentio omnium gentium lex naturae putanda est — mondja az Isten-eszmének az emberi ismerethez való viszo- nyáról szólva. A vallástalanságnak okairól ezen értelemben beszólni nem annyi-e tehát, mint azt mondani, hogy az ember tér- mészeténól fogva vallásos is, vallástalan is? Vájjon nem semmisíti-e meg már kiindulási pontunk az azonosság elvét, s igy nem akarunk-e homokra építeni? íme, előttünk áll a látszólagos ellentét egész súlyával, teljes jelentőségével. Ám, egy pillantás az emberi természet és a vallás lényegébe ledönti az ellentét látszólagosságát s megfosztja azt a komoly számbavehetőség legkisebb alapjától is. Az emberi természet ugyanis, amint az az egyéni és társadalmi élet keretében jelentkezik, korántsem simplex, mely semmiféle distinctiót, szétválasztást, meg nem enged, hanem több tényezőnek összehatásából áll elő ama kettős rendeltetés alapján, amelyet egy fensőbb hatalom föltétien rendelkezési jogánál fogva az ember elé tűzött. Ki ne ismerné pl. a test és lélek között tényleg létező kölcsön- hatásnak sokféleségét s ki ne tudná, hogy az, ami az em- bernek lényegi egységét képezi, működésében és kihatásé- ban mily sok képességből, a cselekvésnek mennyi közvetlen orgánumából van összetéve? És a vallás sem valami merev viszony, amely a szem- pontokat már fogalma szerint kizárná, hiszen mint Lacor- daire a vallásról tartott remek konferenciáiban mondja — szenvedély és erény az egyszersmind »az emberiségnek leg- nagyobb szenvedélye és legnagyobb erénye«,1 amely elől, 1 Lacondaire I. 183. Lannasagh ford.

Next

/
Thumbnails
Contents