Hittudományi Folyóirat 8. (1897)

Rónai István: A vallástalanságnak alapokai

A VALLÁST A LANSÁGNAK ALAP-OKAI. 137 arra, mit életének céljául felismert, minden erejével, összes tehetségének kifejtésével törekedjék. Ez az igyekezet és ez a törekvés annyira lényegi tulaj- •donsága az embernek, hogy ez ad neki jogcímet nemcsak arra, hogy mint egyén létezzék, hanem arra is, hogy az emberi társadalomnak hasznos tagjául tekintessék. De mi köze a boldogság kérdésének a valláshoz ? kér- dezheti valaki. E kettő annyira szoros kapcsolatban áll egymással, mint az élet és a táplálkozás, vagy mint a tudomány rend- szerre s az annak megfelelő ismeretek. Egyik a másikban birja létének alapját és föltételét. A történelem kétségbevonhatatlan tanúbizonysága sze- rint az emberek boldogságukat mindenkor a vallásban, vagyis ama viszonyban keresték és találták fel, amely őket mint véges lényeket a végokkal, Teremtőjükkel összefűzi. Hogy •e viszonyról, s az abból folyó kötelességekről alkotott fogai- mák nem voltak mindenütt tiszták és teljesek, sőt a leg- többször és a legtöbb népnél gyászos tévedések zűrzavaros rendszerét alkották meg, mely a magasba törő emberi szel- lemet lenyűgözte, az épen nem bizonjút ellenem, sőt meg- erősíti állításomat, hogy az ember szükségképen, még téve- déseiben is, a boldogság utait keresi, s keresi azokat min- denkor Istennel kapcsolatban. Mindazonáltal az életben mit tapasztalunk ? Az örök igazság fényére árnyat vet a cselekedetek alapjául szolgáló emberi természet gyengesége és fogyató- kossága; a megmásíthatatlan elvek kristálytiszta forrását bemocskolja a rossz indulatok és gonosz szenvedélyek csúnya iszapja. Az emberek minduntalan erőszakot követnek el szívok természetes érzésein s lelkűknek legjobb meggyőző- désén; életükkel nyíltan tagadják az Istent, s az erkölcsök szentségét. Honnan e gyászos jelenség V Mi a lélektani magyará- zata az erkölcsök elfajulásának s a mindjobban és jobban terjedő vallásta-lanságnak, amely a legélesebb ellentétben van a józan ész és a természetes érzelem követelményeivel?

Next

/
Thumbnails
Contents