Hittudományi Folyóirat 8. (1897)
Erényi Károly: A szónoklás mestersége
109• hatunk akár önálló kötetekben, akar az egyes hitszónoklati folyóiratokban. De a zöme ezen beszédgyűjteményeknek bizony-bizony nagyon alul marad azon mértéken, melyet az Isten igéjének hirdetésében megkívánunk. Lássuk csak! Eltekintve a rhetorika általános szabályaitól, bizonyos követelményeket kell felállítanunk az egyházi szónoki beszéddel szemben, hogy ezek szerint rámutathassunk hibáira is. Számot vetve az uralkodó korszellemmel, melyek lehetnek vájjon e követelmények ? Dupanloup, századunk egyik legnevezetesebb szónoka, négyféle jellegző vonást keres a helyes szónoki beszédben; t. i. 1. — legyen benne »szellem és élet;« (Ján. VI. 64). 2. — tanítson; 3. — legyen apologetikus; 4. — buzdítson és lelkesítsen; hozzátehetjük még 5. — legyen a maga nemében népszerű. Ezen ötszörös követelmény szerint im most figyeljünk meg egy közönséges szónoki beszédet, olyat, amilyenek templomi szószékeinken legtöbbnyire elhangzanak. ■X• * * 1. Minden beszédtől megkívánjuk, hogy legyen benne »szellem és élet.« — Milyen értelemben? Úgy, hogy legyen tartalmas! Krisztus urunk maga mondja: »én azért jöttem, hogy életük legyen és bővebben legyen« (János 10. 10.); t. i. az ő nyájának, az embereknek. Nála vannak letéve az örök élet igéi, melyek bennünket az igazi életre, az üdvösségre vezetnek. Ezen igéket kell hirdetniük az egyházi szóno- koknak. Azért a beszédnek, melyet eszközül használnak, szintén elevennek kell lennie. Csak az, amiben szellem és tartalom van. kelthet másokban is életet. Az egyházi beszédnek pedig életet kell lehelnie másokba is: a hitnek, a kegyelemnek életét; életre kell keltenie az erénynek minden faját s azt saját hevével melengetni, ápolni, fejleszA SZÓNOKLÁS MESTERSÉGE.
