Hittudományi Folyóirat 8. (1897)
Biró Dezső: A keresztény házassági jog alapja a római jogban
házasélet, hacsak lehetséges, folytatandó, amely esetben azonban a debitum conjugale teljesítése alól nincsenek fel- mentve, mert a consortium conjugale természetes követkéz- ménye a debitum conjugale, hacsak szűzházasság esete nem ! forog fenn. Erre nézve mondja a kánonjog: »conjuges prop- c ter lepram separandi . . . contrahere possunt matrimonium et invicem sibi reddere debitum tenentur«.1 A házasfelek a maguk elhatározása folytán nem kői- főzhetnek érvényesen külön, hanem a bíróság előtt kell e szándékukat bejelenteni, mely a különválást a thoro et mensa kimondja s az Ítéletben még az is kiteendő, 11a eset- leg szükséges, hogy a különválás a gyermekek nevelése végett, erkölcsi szempontból történik. Jelenleg a különválást, vagyonjogi oldalát tekintve, illetékesen a világi törvényszék tárgyalja, de világi törvé- nyeink mindig alkalmazkodtak a kánonjog szabályaihoz, ezt vették zsinórmértékül, amint ezt bizonyítják a Corpus Juris Hung, különböző helyei, nevezetesen az 1458. évi IX., 1647. évi XV., 1723. évi XXIX., 1791. évi XXXYI. és az 1848. évi XX. törvénycikkeink. Ha vádlott házasfél be tudja bizonyítani, hogy a fel- peres hitvestárs hasonló bűnös állapotban ólt, melyet a másik reábizonyított, kötelezheti hitvestársát ad restauran- düm thorum conjugale. Amint láttuk, Rómában meg volt engedve a házasság felbontása, de egy-egy eset nagyon ritkán adta elő magát az ősjogászok idejében. Említém, hogy a családra nézve,, melyben az elválás történt, rendkívül lealázó volt s száza- dokon keresztül szerencsétlen famíliának tartották az olyant; azonkívül az elválás infamiát_ vont maga után és joghát- ránynyal járt. A társadalom ítéletét átvette a reákövetkező társadalom s ha nem is oly babonás módon, de tartja azt ma is. Abban enyhített a keresztény felfogás a római jog szabályain, hogy a másodszori házasságot nem sújtotta infamiával. 1 Cap. 2. de conj. lepi׳. (IV. 8.) A KERESZTÉNY HÁZASSÁGI JOG ALAPJA A RÓMAI JOGBAN. 97 Hittudományi Folyóirat. 1897.
