Hittudományi Folyóirat 7. (1896)
Irodalmi értesítő
805 teljesen ignorálja Odilo Wolff kitűnő művét1 és — 11a nem is feltétlenül elfogadható, de mindenesetre rendkívül széllé- mes és megemlítésre méltó — nézeteit az izraelita szenté- lyek méretviszonyairól. A főpapok sorrendjében az áll, hogy Achilúb, a 20-ik főpap »azonos Jehojadával«. Utána néztünk a szentírásban, sorra vettük a korrelatio helyeket, de ezt az állítást sehol sem találtuk beigazolva. E tévedés azonban nagyon érthető, mert a szentirásnak adatai e pontra vonatkozólag igen zavarosak. Célszerűnek tartom az ilyen írásmódot: Szinaj, Ebjathar, Azarjah, Morijah, de sehogysem tetszik a Flavius József, Jannaj Sándor, Hyrkán János stb. No, de ez úgyis még a helyesírás vitás kérdései közé tartozik. Szekrényi kézikönyvére minden fentartás nélkül ki- mondhatjuk, hogy kitűnő munka: alapos, önálló, szükséges és élvezetes. Oly munka, mely nemcsak a papságnak és első sorban a legjobban reászoruló bibliknm-oktatásnak fog megbecsülhetetlen szolgálatokat tenni, hanem egyszersmind a szentirásolvasó s a komolyabb irodalomból vissza nem riadó művelt közönségnek is kedves olvasmánya lehet. Budapest. G-erely. Dr. Mihályfi Ákos cisztercita-rendű theologiai tanár. A pap- nevelés története és elmélete. 2. kötet. XYI—512 és 320 oldal. Budapest, 1896. Kiadja a Szent-István-Társulat tudó- mányos és irodalmi osztálya. Ára 5 frt. Kapható a nevezett Társulat ügynökségénél Budapest, Királyi Pál-utca 13. sz. A jelen művet az egész magyar sajtó nagy örömmel •és elismeréssel fogadta, mint olyant, mely valóban korszerű tárgygyal foglalkozik ,s a maga nemében úttörő hazai iro- halmunkban. Hogy mennyire korszerű ma a papképzés és papnevelés kérdésével foglalkozni, azt eléggé tanúsítja az a sok cikkely, mely e tárgyról katliolikus szellemű és egyéb lapjainkban épen az utóbbi években megjelent, megerősíti az egyetem nagyságos rektorának, Bognár István drnak 1 Der Tempel von Jerusalem und seine Maasse, Graz, 1887. 4«.
