Hittudományi Folyóirat 7. (1896)

Irodalmi értesítő

631 a bibliai eseményeket igazi történelmi keretükbe igyekezik helyezni. A modem exegéta azon van, hogy a szent könyvek Íróit ne csak mint az isteni kinyilatkoztatástól megvilágo- sított és áthatott emberekkel, a Szentlélek ellenállhatatlan és mechanikus befolyása alatt álló passzív eszközöket tanul- mányozza, hanem hogy megismerje őket, mint oly írókat, kiknek önálló gondolatai, vallási, erkölcsi és politikai meg- győződései vannak, kik más emberek módjára szintén alá vannak vetve, nemzetük és koruk előítéleteinek. Az újkori kritikus az evangélistákat például mint különálló egyénisé- geket szereti maga elé állítani, mint oly embereket, kiken az egyéniség értelmi fejlődés és felvilágosodás nyomai a rendes módon észlelhetők. Meg kell tisztítanunk a színteret, — mondja a modern kritika — fel kell magunkat szabadítanunk az iskolák békóiból. Ha meg akarjuk tudni, mit mondott a szent író, ki kell mutatnunk mit mondhatott; tanulmányoznunk kell irodalmi működésüknek feltételeit, bele kell azokba tekin- tenünk anélkül, hogy megzavarnák Ítéletünket a századok, melyek minket Jézus Krisztustól vagy Mózestől elválasz- tanak. El kell lesnünk az író gondolatmenetét, mely irás- közben lelkében honolt. Hallgatóiknak helyébe kell magun- kát képzelnünk; egy nyelvjárásról, melyet 30—40 évszázad előtt beszéltek, nem szabad jelenlegi felfogásunk szerint Ítélni, valamint ne hagyjuk magunkat ítéletünknél befolyá- soltatni modern műveltségünk és keresztényies jellegtől áthatott gondolkodásmódunk által. Meg kell értenünk, mily gondolatokat, érzelmeket ébreszthetett akkor ez vagy az a tanítás, hogyan maradtak azok a Szentlélek sugallása által vezetett emberek koruk és földjük eszméinek, érdekeinek, előítéleteinek hatalmában. És így tovább. Mindehhez járul a belső szövegkritika, mely a külső bizonyítékoktól eltekintve, magából a szövegből igyekszik az authenticitást megállapítani. Sokszor igen hasznos eljá- rás, de nem föltétlenül megbízható s gyakran nagy téve- désekre vezethet. Mert a szent szöveg néha elnémul és nem mond egy szót sem keletkezésének idejéről s körül-

Next

/
Thumbnails
Contents