Hittudományi Folyóirat 7. (1896)

A «Hittudományi Folyóirat» előkelő könyvtárakban

622

ך / ״׳ ־״

A midrasch1 Echäh-ban, azaz Jeremiás Siralmaihoz írt magyarázatban (f. 69. b.) ez áll: »írva vagyon: mi árvák va- gyünk atya nélkül (Jer. sir. 5., 3.). Rabbi Barackja azt mondja erről: Isten igy szól Izraelhez: ti azt mondjátok, árvák vagyunk atya nélkül. A Messiás is, akit nemzetségiekből támasztok, ő is atya nélkül leszen, mert írva vagyon: »Ezeket mondja a seregek Ura: íme egy férfiú, csemete az ő neve; önmagából sarjadzik fel és templomot épít az Urnák.« 2 .Felnövekedett mint a vesszőszál ő előtte és mint a gyökér a szomjazó földből.,3 M»éhemből a hajnali csillag előtt szültelek téged.« 4

Amit az Evangelium e szavakkal mond: »a Szent- lélektől vagyon«, ennyit akar jelenteni a zsidó traditio kife- jezése is: »atya nélkül fog lenni.«

A »Sohar« 5 6 * 8 (1. kötet, p. 202. b.) régi zsidó könyvben ez áll: »Rabbi Simon ben Jochai megnyitá száját és szóla : íme a szűz (‘alma) ... és az ő nevét Emmanuelnek hívja; e fogantatás és születés a mi szolgaságunk megszüntetésére fog beteljesedni, hogy megszabaduljunk sanyarúságainktól s a veszedelmes időktől, és jóllehet e fogantatás és szüle- tés ama gonosz időkben teljesedik be, mégis e magasztos nő távol és elkülönítve van férjétől«. (íme, amit a kérész- tény dogma így fejez ki: cencipit et parit sine viro.)

Ugyané Sohar III. kötetében (p. 278. a.) van mondva, hogy az »‘alma« szó nem más, mint a tiszta szüzet megillető név.

A Példabeszédek e kérdéses helyén előforduló »gäber,«

4 A Midrasch (darasch igéből kikutat), nem más mint a Szentírás- nak és a talmudnak jobbára allegorikus módon megírt értelmezése ; a legrégibb keresztény századokig is visszanyúl némelyik könyv értei- mezésének összeállítása. A Midrasch magánjellegű, a Talmud általa- nos és kötelező jellegű.

' Zakariás prof. 6., 12-böl van véve.

6 Is. 53., 2.

’ Zsolt. 110 (Vulg. 109.), 3.

8 A Sohar (fény) a Pentateuchus megvilágosítására írt cliald könyv, homiliák, társalgások, oktató beszédek, összefüggő vagy össze nem függő fejtegetések váltakoznak benne; a jelen alakjában a XIII. században jutott befejezésre, esetleg némely részei az őskeresztény századokból valók.