Hittudományi Folyóirat 7. (1896)

Dr. Szentes Anzelm: Hitünk tulajdonairól

Az igazsághoz való ragaszkodásban a tudásnál az érte- lem magától a belátástól nyeri az erőt és határozottságot; azért a ki valamit eszével belát, mint igaz dolgot, lélek- tani és gondolkodástani törvényszerűségnél fogva ragasz- kodik is ahhoz, mint igazsághoz. A hivésnél ezt a ragasz- kodást több ok létesíti. Először is a nyilatkozó végtelen tekintély erejének befolyása az értelemre és akaratra, azután az akarat parancsa, továbbá a kegyelem hatása és végül a jámbor hitbeli készség indulata (pius credulitatis affectus). A hivésnél tehát az akarat ragaszkodása nagy befolyással van az értelemre; de azért ez nem pusztán külső ragaszko- dás, mert az értelem is ragaszkodik az igazsághoz, s így az értelemnek belső életelemi működése ez a ragaszkodás, nem pedig egyszerűen ráparancsolt kényszerhelyzet. Ha most a tudás és hivés bizonyosságát összehason- Htjuk, azt találjuk, hogy a tudás a szembetünőség belátá- sában s így az oktalan és önkéntelen kételyek kizárásában megelőzi a hitet, mert ez a hitnél nincs meg. Ennek az oka az, hogy a hit homályos; így tehát a szembetűnő bizo- nyosság, mely az oktalan s önkéntelenül támadó kételyeket is kizárja, a homályosságot■ szüntetné meg a hitben, pedig hitünknek az is tulajdona. Ezért ezen szembetűnő bizonyos- ság hiánya a hitben szükséges, hogy homályos maradhasson. Ezen szembetűnő bizonyosságot azonban bőven pótolja, sőt túl is szárnyalja a hitbeli ragaszkodás erőssége, mint ezt mindjárt látni fogjuk. A tudás ezen szembetűnő és minden lehető, még okta- lan kételyt is kizáró bizonyossága az értelem belátására lélektanilag erősebben hat, mint a hit bizonyossága; ez a belső hatására nézve (intensive = belső hatására nézve) erősebb bizonyosság a tudás tulajdona. Az önkéntes kétely kizárásában minden igazi bizo- nyosság megegyez ; mert ebben nincs fokozás. Azért mihelyt önkéntes kételynek helye lehet, akkor már igazi bizonyos- ságról szólni sem lehet. Ebben tehát a hit a tudással ugyan- egy változatlan fokon áll.

Next

/
Thumbnails
Contents