Hittudományi Folyóirat 7. (1896)

Dr. Szentes Anzelm: Hitünk tulajdonairól

49 ok végtelen tekintélye is befolyással van ama nagy bizo- nyosságra, melylyel az igaz isteni bit bir. Mint minden meggyőződésnél, úgy a bitbeli meggyő- ződósnél is a bizonyosságot kétféle tekintetben vizsgáikat- juk, t. i. alanyilag és tárgyilag. Alanyilag veszszük a bizonyosságot, ba a meggyőződő értelem beleegyezését tekintjük, amint ez az igazságot az ellenkezőtől való minden félelem nélkül fogadja el erős batározottsággal. Ez a kételkedést zárja ki. Tárgyilag tekintjük a bizonyosságot, ba az értelmet meggyőződésre biró ok vagy okok méltóságát és erejét vizsgáljuk, amennyiben ezen méltóság és erő az ellenkezőtől való minden félelem nélkül képes erős meggyőződést köve- telni az értelemtől. Ez a tévedést zárja ki. A kettő együtt- véve képezi az igazi bizonyosságot. Azért az igazi bizonyosságnál nemcsak az szükséges, hogy az értelem erősen ragaszkodjék az igazsághoz; hanem az is, hogy a meggyőződés s az igazság között meg legyen a szükségképen megkövetelt tárgyilagos összefüggés. Tehát a hitbeli bizonyosságnál is meg kell lennie a tárgyi- lagos összefüggésnek, meg az értelem ragaszkodásának épen úgy, mint a tudásbeli bizonyosságnál, ámbár az okok mások. A tudásnál a tárgyilagos összefüggést a meggyőződés és a megismert igazság között a belátott szembetünőség idézi elő, s ezen belátott szembetünőség okozza azután, hogy az igazi tudás nemcsak az okos kételyt, nemcsak az önkéntes kételyt zárja ki, hanem az oktalan és önkéntelen kételyt is. A hivés tényénél a szembetünőség hiányzik, de ezt pótolja a megismert isteni tekintély, mely nem tévedhet s igy az indító ok tévedhetetlensége biztosít bennünket a meg- győződés s az igazság között létező tárgyilagos összefüg- gésről. Mivel itt a tárgyat belső okaiban nem látjuk, hanem tekintély biztosít bennünket az igazság tényleges létezéséről; azért ez a bizonyosság az okos és önkéntes kételyt kizárja ugyan mindig, de az önkéntelen, akaratunk ellenére is támadható oktalan kételyeket nem zárja ki, mint ezt a tapasztalás bizonyítja. ,,Hittudományi Folyóirat1896. 4

Next

/
Thumbnails
Contents