Hittudományi Folyóirat 7. (1896)

Dr. Acsay Antal: A lelkiismereti szabadság

469

Errare, mondja sz. Ágoston, neque ille potest, qui nihil appetit, neque ille, qui hoc appetit, quod debet appe- tere. Quanto magis in via vitae quis errat, tanto minus sápit.1

A tévedés és bölcsesség ellentétes fogalom, a bölcsesség és az igazság homogén, illetőleg maga a bölcsesség nem egyéb, mint az igazság, mely a legfőbb jót tartalmazza.

A legfőbb jóra nézve, régi idő óta, különbözők az emberek véleményei,2 de ezt a véleménykülönbséget más tekintetben is megtaláljuk az emberben. Némely ember a magasba nyúló hegyláncot szemléli örömmel, másik a sely- mes rét szépségeiben gyönyörködik, harmadikat a zöld berek pompája vagy a zúgó tenger beszélő fönsége ragad bámu- latba. Ezeket a különböző jelenségeket a nap fényében látják, de maga a nap világossága ugyanegy, melynek segítségével élvezetet, gyönyört találhat a szemlélő az em- lített dolgokban.

A lélek világában analog esetet észlelünk. Boldogsá- gunkat, objective, más és más dologban kereshetjük és találhatjuk, mert az emberi érdeklődésnek és törekvésnek különbözők a tárgyai. De az igaz bölcsesség világossága, melylyel az ember törekvéseit megvalósítani akarja, csak az igazság lehet.

Deus est veritas, tanítja az Üdvözítő, kell tanítani mindenkinek, aki komolyan foglalkozik a vallás kérdésével.

A vallás — Cicero szerint is —• az embert összeköti Istennel, melynek célja az, hogy Isten és ember egyesüljön egymással. Ránk nézve tehát épen nem közömbös dolog, hogy történik az egyesülés valóban. Es e tekintetben nagy- fontosságú az, vájjon komolyan veszszük-e a vallás igazsá- gait vagy nem. Ha igen, akkor kötelességünknek tartjuk azok megismerését és a megismert igazsághoz ragaszkodunk. Ha pedig nem veszszük komolyan azokat, akkor a bölcses- ség világossága, a vallás kérdései hidegen hagynak és nem a vallásszabadság után törekszünk, hanem önhittségünkben

> U. o. 510.

2 V. ö. Cicero: de finibus bonorum et malorum c. müvét.