Hittudományi Folyóirat 7. (1896)
Biró Dezső: A keresztény házassági jog alapja a római jogban
462 az olyan házasság, mely az istenek tudta és akarata nélkül »ignotis diis« jött létre. Nem volt érvényes, mert a jogi szabályt mellőző házasság nem tulajdonképeni házasság, hanem csak concubinatus, amely pedig, ha infamiával nem is sújt, de sem jogelőnyt, sem tisztességet, sem politikai hatalmat nem ad; mert a római jog egy része, a sacralis jog elrendeli a vallás által egybeadott vagy egybeadandó házasságkötést; de törvényes sem volt, mert nem felelt meg a divini humanique ius communicationak. Ezek szerint azt állítani, miszerint Rómában a házasságkötésnél a sacralis jelleg esedékes valami lett volna, helytelen. Amiért a házas- ság nagyrészben az állam javára volt, nem volt emellett kizárva a házas felek java sem. Az állam öncél volt nagy részben, az igaz; igaz az is, hogy az egyed joga az állam- mai szemben megszorítást szenvedett, de maga körében, magán jogában az egyed saját független ura volt; hogyan lehetne máskülönben kimagyarázni a pater familias oly rengeteg hatalomkörét? Ép igy volt a házasság jogban is. A római állam érdeke is kívánta, hogy a vallás szabá- lyait és ceremóniáit megtartsák a házasulok, egyrészről a jó példaadás, másrészről az erkölcsösség megőrzése végett. Fontos volt a sacralis jelleg, mint fennebb bizonyítám, a végett is, hogy pregnáns kifejezője legyen a justum legi- timum matrimoniumnak s ne lehessen azt a concubinatussal egyértelműnek venni s viszont, nehogy a concubinatust egyenjogúnak vegyék a matrimoniummal. Ezért irta a római jogi szabály »pater vei mater est, quem vel quam iustae nuptiae determinant«. A polgári szerződés és sacrum jellege együtt adtak a házasságnak méltóságot, adtak tiszteltetést ezért pap a pater familias saját családjában, ezért is hívják az anyát matrónának s nem csupán azért, mert puerpera. A házassági ceremóniákat felesleges felsorolni, részint mert tárgyunkhoz nem tartozik, részint azért, mert egységes ceremóniák nem is voltak. Érdekes azonban, hogy a férjhez- menendő szokás szerint hosszú fátyolt tűzött fejére s azt koszorúval födte be, miáltal jelképezni akarta, hogy ő szűz még, s fátyolét csak akkor veti le, mikor Priapus merev
