Hittudományi Folyóirat 7. (1896)
Biró Dezső: A keresztény házassági jog alapja a római jogban
457 ismét ama túlzott álláspontot védik, miszerint az olyan együttélés, melyből gyermek nem származik, tulajdonképen nem is házasság. Ezen nézet helytelen volta mindjárt kitü- nik, mihelyt megfontoljuk a fennebb mondottakat. — A há- zasságnak nemcsak a gyermeknemzés volt egyetlen célja, hanem az is, hogy a kik szerették egymást, egymáséi legye- nek, s ezért helytelen a most említett álláspont. De ép oly helytelen azon állítás, miszerint Rómában lehetetlen az érzéki- ségen kívül más motívumot felvenni a házasságkötés célja gyanánt, s hogy ez állítás védelmezői igazságukat megvéd- jék, hivatkoznak a concubinatusnak nemcsak törvényileg megtűrt, de megengedett, jóváhagyott állapotára. Ez nem argumentum, miután látjuk azt, hogy ma is fordulnak elő hasonló esetek. Ha szerelemről s az ebből folyó törvényes együttélésről beszélünk, nem vitatjuk s nem is vitathatjuk, hogy ott érzéki inger ne működnék, ámbár nem csupán ez működik. Vannak mindig magasabb motívumok is, s ha Róma a gyermeknemzést tartotta volna is a házasság elsőd- leges céljának, de nem tagadta el soha a házasság szellemi oldalát képező hűséget és önfeláldozást, mint ezt Modesti- nusnak valóban szép szavai is igazolják. A házasságkötés fő kellékéül Róma jogászai a bele- egyezést tartották. A consensus nélkül való házassági nyi- latkozat érvénytelennek tartatott, amint ezt a Digestákban olvassuk.1 — A consensus j3edig a nyilvános életközösségben áll, ezért tartja a római jog »animus maris et uxoris«; t. i. a consensus olvasztja egy test és leiekké. A consensus nélkül továbbá a házasélet nem tulajdon- képeni házasság, amint Ulpianus megjegyzi: »nuptias non concubitus, sed consensus facit«,2 és ugyancsak ő erre cé- lozva mondja »non coitus matrimonium facit, sed maritalis affectio.3« És ez a consensus kiterjedt nemcsak a familia tagjaira, de a patronatus alatt állókra is. A patronus nem vehetett 1 Dig. XXIII. II. 30. a Dig. XXIII. II. 28. 3 Dig. XXIII. II. 29.
