Hittudományi Folyóirat 7. (1896)
Dr. Szentes Anzelm: Hitünk tulajdonairól
43 s így erejét túlhaladja ugyan, de nem haladja túl minden lehetséges véges lény erejét, természetenkivüli rendnek nevezzük. Azon világrendet, mely minden akár létező akár lehetséges véges lény természetét s erejét túlhaladja, tér- mészetfölötti rendnek nevezzük. Ezen természetfölötti rend- hez tartozik a kegyelem, mely Isten közvetetlen hatása a lélekre; és pedig közvetlenül hat az értelemre, és közvet- lenül az akaratra. Ez lehet állandó állapotbeli készség, mint a megszentelő kegyelem; vagy lehet átmeneti tény, mint a ténykedő, azaz tevőleges kegyelem. Ennél a ténykedő kegyelemnél az isteni segítség kétféle lehet, vagy gyógyító, azaz erősítő, vagy fölemelő, azaz magasabb létezési módot eszközlő. Mivel itt a hit tényéről van szó, tehát a ténynél is figyelembe kell vennünk, hogy megkülönböztetjük a tény állagát és a tény létezési módját. A tény állaga nem vál- tozhatik, hanem létezési módja igenis. Vagyis lehet valamely tény állagára nézve természetfölötti, de akkor semmiféle teremtett lény létre nem hozhatja, hacsak Istentől erre külön tehetséget nem kap. Lehet valamely tény állagára nézve természeti, s ezt a természeti erők is létrehozhatják. Az utóbbi tény azonban létezésére nézve magasabb rendbe is emelhető és pedig a kegyelem által; 11gy értendő ez, hogy a természeti rendben ezen tényt a természeti erők is létrehozhatják, de már a természetfölöttiséget neki soha semmikép sem tudják megadni, hacsak erre Istentől kegye- lem útján nem nyernek külön a természetitől elütő képes- sóget. Következőleg még azon tények is, melyeknek állaga megmarad, de létezési módjuk változik a természetfölötti rendbe való fölemeléssel, egészen másoknak mondhatók a természetfölötti rendben, mint voltak a természetiben, mert uj tulajdonságokat nyertek a fölemeléssel, főleg pedig ará- nyosságot a természetfölötti cél irányában. Ilyen tény a hit ténye is. Van természeti hit, van természet fölötti hit. A két tény állaga metafizikailag nem üt el egymástól, de létezésére nézve már egészen elüt a természetfölötti hit a természeti- tői. Azért a természetfölötti hitet nemcsak a létrehozás