Hittudományi Folyóirat 7. (1896)

Huttkay Lipót: A Fiú istenségének hitcikkelyéről

382

nyiben — a Szentírásra támaszkodva1 — erősen vitatták, hogy a nevezett értelemben a Fiú s a teremtmények között épen nem forog fönn különbség, hisz a teremtett mindenség összes egyedeivei Istennek köszöni létét, azaz Istenből való. A zsinat, hogy minden ellentmondásnak elejét vegye, az előző alakhoz e fontos igéket kapcsold: »Az atya lényegéből« (ex tijí ovfíluq Tov 7r urnái, »ex substantia Patris«), mely jellemzés a teremtett dolgok vagy lények egyikével sem azonos, követ- kezéskép a Fiú nem teremtmény. Azonban mindez még nem fejezte ki eléggé Jézus istenségének eszméjét, más és más meghatározók kerültek szőnyegre, jelesül: az Ige; erő (»virtus«), az Atya való képmása (»imago«), hozzá minden- ben hasonló (»ipsi in omnibus similis«), örökké való (»sem- per est«). Az ariánok összesúgtak s nagyon készek voltak aláirni a mondottakat, hisz, mint okoskodtak, mórt ne volna a Fiú Isten erejével azonosítható, mikor a Szentírásban a sáska és a hernyó is az Úr ereje, seregekép szerepel. Aztán ám mondjuk a Fiút Isten képmásának, mit sem tesz; az apostol jó magunkat is Isten képe s dicsőségekép említ.1 2 Végül tréfába csapva át azt hajtogatták, hogy a mi az örökkévalóságot illeti: e jelleg minket is megillet szt. Pál szavai szerint: »Mert mi, kik élünk, mindenkor...« (»semper enim nos viventes«).3 A zsinat, tapasztalva az ariánok konok hajthatatlanságát, ravasz furfangját, melylyel oly elmésen siklanak el a leghatásosabb érvek hatálya elől, minden egér-utat bevágandó: e bár platonikus, de kereszténynyó hasonlított kifejezést fogadta el: »egylényegií az Atyával«

1 »Unus Deus, ex quo omnia.« I. Oor. VIII. 6. »Vetera trän- sierunt: ecce facta sunt omnia nova. Omnia autem ex Deo.« II. Cor. V. 17, 18.

2 És kipótolom nektek az esztendőket, melyeket megemésztett a sáska és hernyó, az én nagy seregem (fortitudo mea magna), melyet rátok küldöttem.« Joel II. 25.

3 »Mert mi, kik élünk, mindenkor halálra adatunk Jézusért.« Kor. II. IV. 11. A Vulg. szövege ugyan ekkép hangzik: »Semper enim nos, qui vivimus . . .« Sz. Athanáz tehát a jelzett módon idézve, bizonyára mint az ariánok által megrontott helyre utal. »De decr. N. S. C. 20.«