Hittudományi Folyóirat 7. (1896)

Huttkay Lipót: A Fiú istenségének hitcikkelyéről

383

(buooi’Oiov nii 7TC/.T0Í) (»consubsantialisPatri«) seliárom szócs- kával meg van mondva minden, kifejezve az igazság a meg- tévesztés, kibúvó veszélye nélkül. Az ariánok látva, bogy végre is lépre kerültek, a nevezett meghatározó ellenében a 269-iki antinochiai zsinat tekintélyére hivatkoztak, mely a »öuoovotog« kitételt elvetette azon monarchikus érteményben t. i., amelyben azt szamoszatai Pál használta.1 Ámde az illető zsinaton korántsem az Igének az Atyával való lényegegy- ségéró'l volt szó, hanem Pál botlásáról, ki a mondott szót a már említett szellemben értelmezte. Tény, hogy a Szent- írás mitsem tud e kitételről, e körülményről méltó sajnál- kozással emlékszik meg maga szt. Athanáz is: »Illett volna, hogy Urunk Üdvözítőnk, Jézus Krisztusról semmi olyast se mondjunk, mit nem jegyez meg róla á Szentírás, nem pedig, hogy szavakat hozzunk forgalomba, melyeknek nincs- nyomuk a Szentírásban.«2

Más helyütt azonban imígy vigasztalja magát e rész- ben: »Képzett ember előtt nem titok, hogy noha maguk a szavak nincsenek ugyan meg a Szentírásban, az eszme, melynek burkául szolgálnak, bizonyára a’ szt. szövegben gyökerezik.« c. 21. És nagyon helyesen; elvégre is a szűk- ség még törvényt is bont.

A zsinat atyái most már tökéletes megállapodásra jut- ván: a kifejtett tanoknak örök időre szóló világos alakba öntését Hosius, a tudós kor.dovai püspökre, bízták (némelyek szerint Athanázra): »Hiszünk, igy szól a neves hitvallás, egy Istenben, mindenható Atyában, minden látható és lát- hatatlan dolgok Teremtőjóben; és egy Úrban, Jézus Krisz- tusban, Isten fiában, ki született, mint egyszülött az Atyától, azaz az Atya lényegéből (ex rf!g ovaíug row jrarpo'g), Isten Istenből, világosság világosságtól, igaz Isten igaz Istentől, született, nem teremtetett, egylényegü az Atyával (oyooroiov Tip it« tol) : ki által minden teremtetett, úgy a mi az égben, mint a földön van; ki érettünk emberekért és a mi meg1 Eapaics, Egyetemes egyháztörténetem. I. k, 159. 1.

* »De deer. N. syn.« c. 32.