Hittudományi Folyóirat 7. (1896)

Huttkay Lipót: A Fiú istenségének hitcikkelyéről

366

A Szentháromság ellenei.

(Antitrinitarii).

Egy az Isten három személyben. íme a kereszténység legmólységesebb titka, íme vallásunknak az elmére légtér- hesebbnek tetsző ágazata, melyet fürkészve, annyi lángelme hullott alá már röptéből: örökre megtántorodva avagy imádva borulva le s megvallva alázattal, hogy e fönséges titkot édesen sejteni, hinni igen, de fátyolát föllebbenteni halandónak nem adatott.

»Tény, hogy e titok, mely első tekintetre az ész botránykövének látszik, szövétneke annak«, mondja Bou- gaud és méltán. Igen, szövétneke, fényt derítve hitünk egyéb ágazataira s felfoghatóvá téve, amennyire szükséges, a megváltás nagy művét, mint a tridenti szt. zsinat nyilat- kozik e titokra vonatkozólag: »Initium et radix totius iustificationis nostrae.« Ámde ama gőgös elmék, kik az isteni kinyilatkoztatás eme sarkigazságát megtámadták s elvetették, bölcseleti megvitatásában jelzett tételünknek nem azt kérdezték: vájjon miért közölte velünk a végtelen Bölcseség a Szentháromság titkát, vájjon miért van az isteni lényeg egységében személyi különbség ? Hanem e mélységes hittitok felfogását célozva: miJcép lehet egy Isten- ben három személy? Nem gondolták meg, hogy a Szent- háromság hittitkát fontolgatva korántsem szabad az isteni lényeg elvont egységére oly szertelenül nyomósán utalni, hogy ez a személyi különbség rovására essék, viszont eme különbség sem terelendő oly tág mederbe, hogy a merő személyi helyett esetleg lényegivé bővüljön, vagyis több istenségnek szolgáljon alapul. A Szentháromság ellenesei tehát figyelmen kívül hagyva az utóbbi kétoldalú elv ész- szerűségét: az isteni lényeg egységének a személyi különb- séggel való összhangját képtelenségnek vallák s mint ilyent elvetették. És ezzel leronták — már magukra nézve — eme bár megfoghatatlan s mégis oly magasztos, oly igaz, oly fénylő hitágazatot, elfogadtak egy »meddő Istent, ki vég