Hittudományi Folyóirat 7. (1896)
Irodalmi értesítő
334 szentségnek mondja,1 máskor mindig ngy beszél arról, mint szövetségről, s ezen szövetséget ngy határozza meg, miként azt a szószékről meghatározni nem illik: »Van szeretet, melynek forrása az érzékiség lévén, közös az állatokkal; van, mely az emberi lélek nemesebb természetéből fakad- ván, közös az angyalokkal. De azon szeretet, mely valódi, természetes s Istentől rendelt alapja a házassági szövetség- nek, sem nem egészen angyali, sem nem egészen állati, hanem bizonyos mértékben mind a kettőnek tulajdonságait egyesítvén, szellemi és érzéki, barátság és szerelem az egy- szersmind.«1 2 Ezután hosszú sorban húz ellentéteket a szere- lem és barátság között, úgy, hogy a győzelmi pálmát miit- dig a barátságnak nyújtja.3 Olvasottságának eredményeit igyekezett beszédeiben érvényre juttatni, jól, rosszul. »Plátó, ama nevezetes görög bölcs, hármat bánt meg életében: először, hogy egy utat a tengeren tett, melyet a szárazon is megtehetett volna; másodszor, hogy ugyanakkor a tengerre ment a nélkül, hogy végrendeletet tett volna; harmadszor, hogy egy titkát feleségének megmondotta. Amit Plátó harmadszor meg- bánt, sokan bánták már meg előtte is, utána is.«4 Akár- hova, de szószékre nem való az ily sértő élcelés, az. egy- ház nem így szokott bánni a devotus femineus sexussal. A mondottakat egybefoglalva kitűnik, hogy a nagy, nehéz és tapintatot kívánó beszédtárgyak kifejtésére, lel- kesültsége, tudása s olvasottsága dacára, hiányzott nála a magas nézpont, szélesebb látókör és finomabb tapintat. Valószínű azonban, hogy, ha képességeivel ideje korán nagy, művelt város szószékére kerülhet vala, belőle első- rangú egyházi szónok képződhetett volna. Van azonban nagy tárgyú beszédei között egy, mely magasra törekvő lelkét a maga nagysága és szépségében mutatja be s ez a Husvét ünnepére írt I. beszéd. Ennek 1 137. lap. 2 139—140. lap. 8 139 — 141. lap. ‘ 282. lap.
