Hittudományi Folyóirat 7. (1896)
Dr. Szentes Anzelm: Hitünk tulajdonairól
24 Erre a homályosságra nézve tehát általában katholi- kusok között vitának helye sincs, nem is lehet; mert a hit homályosságával oly szorosan függ össze annak szabadsága és érdemleges volta, hogy a homályosság tagadásával tagad- nunk kell a hit szabadságát és érdemleges voltát is. Az olyan hit azonban, a mely nem homályos, nem szabad és nem érdemleges, nem igazi hit, nem érdemli meg a hit nevét, mert tulajdonképen nem is hit. Ezért írta IX. Ger- gely a párisi hittanárokhoz:1 »Et dum fidem conantur plus debito ratione adstruere naturali, nonne illam reddunt quodammodo inutilem et inanem ? Quoniam fides non habet meritum, cui humana ratio praebet experimentum.« A későbbi hittudósok azonban nem elégedtek meg avval, hogy a hitet homályosnak tanították, hanem a homályosság mikéntjét is kutatták. Erre nézve már* eltérők a vélemények. Hogy jól meg értsük a vélemé- nyékét, vegyük előbb figyelembe a műszavakat. Ha a tárgyat szembetűnően belátom okaiban, ez a kinyilat- koztatott dolog szembetünösége (evidentia rei testificatae, mint Suarez mondja, vagy attestatae, mint Mazzella mondja); mások ezt belső szernbetiinöségnek (evidentia intrin- seca) nevezik (mint pl. Zigliara, Semeria stb.). Ha a tárgy- ról szóló kinyilatkoztatást, tanúskodást látom be szembetü- nőén, ez a kinyilatkoztató, vagy kinyilatkoztatás szembetü- nősége (evidentia testificantis, mint Suarez mondja, evidentia testificationis, mint De Groot mondja, evidentia in atte- stante Mazzellanál) ; mások ezt külső szernbetiinöségnek (evidentia extrinseca) nevezik. Evvel a »külső« jelzővel azt akarják kifejezni, hogy a szembetiinőség nem tartozik a tárgyhoz és tudást nem eszközöl, hanem csak hitet. Vagyis a tudásra nézve nem elég ez a külső szembetiinőség, a hivésre nézve azonban elég. Ezenkívül mindkettőt tekinthetjük Suarez Mazzella s az ő követőik szerint alakilag (formaliter), vagy mint befolyás nélküli kisérőt (concomitans evidentia). Ugyan- így van alaki homályosság (obscuritas formalis), és kísérő J Epia ad magistros theol. Parisienses. Non. Julii. 1223.
