Hittudományi Folyóirat 7. (1896)

Dr. Kis-Erős Ferenc: Az egyházi javak tulajdonjoga, különös tekintettel Magyarországra

205

»patrimonium pauperum«-!!^,1 »egentium substantia«-nak1 2 neveztetnek.

Ezen helyekre való hivatkozás már csak azért sem állja ki a bírálatot, mert a mondott javak mindkét helyen egyszersmind az egyház javainak is neveztetnek. Továbbá e helyeken nem a tulajdonjog illetékes jogalanyáról van szó, hanem arról, hogy az egyházi javak jövedelmének bizonyos részét a szegények közt kell kiosztani, mely kötelesség még ma is érvényben van. Hogy a »patrimonium pauperum« nem a tulajdonjog kérdésére vonatkozik, kitűnik a kánon- törvénytárnak c. 28. Caus 1. 12. q. 1. helyéből is, hol fölösle- ges magánvagyonunk szegényekének mondatik,3 alamizsnái- kodási kötelességünk alapján.

Különben e kérdés körül minden kétséget eloszlat a történelem. Ugyanis az egyház legelső századaiban, midőn még minden néven nevezendő egyházi javakat a püspök kezelt diákonusai segédkezése mellett, a jövedelmet három részre osztották: az első rósz a templomé, a második a püs- pöké és papságáé volt, a harmadikat a szegények közt ősz- tották ki, s ezen harmadik rész miatt nevezték gyakran az egyházi vagyont »patromonium pauperum«-nak.4

10. Az egyházi javak jogalanya nem az állam.

I. Közvetve már bebizonyítottuk e tételt és pedig ott,, ahol kimutattuk, hogy az egyházi javak jogalanyai a rész- leges egyházak, illetve egyházi intézmények.

De közvetlenül is be akarjuk igazolni jelen tételünket azokkal szemben, kik az egyházi javak tulajdonosainak az államokat tartják.

1 C. 59. Caus. 16. q. 1.

2 C. 2. Caus. 13. q. 11.

3 »Si privatum possidemus, quod nobis sufficiat, non illa nostra sunt, sed pauperum, quorum (sc. pauperum) pocurationem qudammodo gerimus.«

Zeibert, Comp. Hist. Eccl. 49. 1. Brünn, 1889.