Hittudományi Folyóirat 7. (1896)
Dr. Kis-Erős Ferenc: Az egyházi javak tulajdonjoga, különös tekintettel Magyarországra
204 is így értette, eléggé mutatja az a körülmény, hogy akkor az úgynevezett »acta publica« előtt még az ily örökségek után is soha sem Krisztust, vagy a szenteket tekintették birtoktulajdonosoknak, hanem az egyházat. III. A tétel harmadik része: az egyházi javaknak nem jogalanya a római pápa. Vannak, kik a római pápának ama legfelsőbb rendelkezési jogából, hogy az egyházi javakat még legközvetlenebb egyházi elülj áróik akarata ellenére is megváltoztathatja, pl. egyesítheti vagy szétválaszthatja, azt következtetik, hogy a római pápa az összes egyházi javak jogalanya, mivel máskép nem tudják megmagyarázni ama legfelsőbb rendelkezési jog alapját. Hogy ki az egyházi javak jogalanya, eléggé bebizo- nyitottuk föntebb. Itt röviden csak arra akarunk kiterjesz- kedni, hogy a legfelsőbb rendelkezési jog még korántsem foglalja magában a tulajdonjogot. E tétel első részében em- lítettük, hogy a kánonok értelmében a püspök az egyház- megyéjében levő egyházi javak kezelője és főigazgatója. Ámde e javakra vonatkozó legfelsőbb rendelkezési jog a pápánál van, és még sem ő a tulajdonos. Vegyünk egy pél- ■dát. A gyám a kiskorú árva vagyonának kezelője, ennek javait a gyámhatóság engedelme nélkül el nem adhatja, el nem cserélheti, meg nem terhelheti. De vannak a törvény- ben meghatározott esetek, melyek beálltával a gyámható- ságnak intézkednie kell az árva vagyonának eladásáról a gyám esetleges tiltakozása ellenére is. Következik-e ezen intézkedhetósi jogból, hogy a gyámhatóság az árva vágyó- nának tulajdonosa ? Épen nem. Ugyanez áll a pápa legfel- sőbb rendelkezési jogáról is, melylyel csak szükség esetén vagy a törvényben meghatározott okoknál fogva élhet. IV. A tételnek negyedik része: az egyházi javaknak a szegények sem jogalanyai. Thomassini1 és Rosshirt1 2 véle- kedései szerint az egyházi javak jogalanyai a szegények. Főérvöket a kánontörvénytárra építik, hol az egyházi javak 1 Vetus et nova Ecclesiae disciplina, tom. 3. c. 16. et seqq. 2 Canoniches Recht 488. 1. 1857.
