Hittudományi Folyóirat 6. (1895)

Dr. Mihálovics Ede: Természetes és természetfölötti istenismeret

629

adversaretur veritati alicui rationali, contradictio iam reperi- retur in ratione increata, in mente divina, cum tam ratio quam revelatio sint duo radii, duplex irradiatio et participatio eiusdem rationis increatae. Concedi ergo nequit ut quae ex fide et theologia vera sunt, ea secundum rationem et philo- sophiam sint falsa.» 1

Ebből világos az is, hogy az értelemnek kell alkalmaz- kodnia a hithez, mert a természet fölötti hit Isten minden- tudóságában és igazmondóságában bir alappal, tehát Istennek ismeretén alapszik, — míg a természetes értelem mint véges és tökéletlen tehetség fogyatkozásnak és tévedésnek van alá- vetve. Ha az értelem ezt a természetes rendet megtartja, a természetes és természetfölötti ismeret közötti látszólagos ellent- mondások is elmaradnak. Azért mondja a vatikáni zsinat: «Inanis autem contradictionis species inde potissimum oritur, quod vel fidei dogmata, ad mentem Ecclesiae intellecta et exposita non fuerint, vel opinionum commenta pro rationis effatis habeantur.» 2

Amit eszünkkel belátni képtelenek vagyunk, hit által kell elsajátítanunk, a tudatlanság nem old föl a hit kötelessége alól. Minél tudatlanabb valaki, annál nagyobb szüksége van a hitre. Ha abból az elvből indulnánk ki, hogy az, amit tér- mészetes tudományból be nem bizonyíthatunk, ellentétben áll a természetes ismerettel, az egyszerű embernek hite csupa képtelenségre vonatkoznék, tudva és akarva ragaszkodnék a tévedéshez, mert abból, amit hisz, vagy semmit vagy csak nagyon keveset tud bebizonyítani. S ugyanez állna ismeretei- nek nagyobb részéről is, melyeket csak tekintély útján sze- réz meg.

Amint tehát nem lehet az egyes embernek természetes eszét az igazságnak legfölsöbb elvéül fölvenni, épen úgy nem lehet az egész emberiséget ily elv gyanánt fölállítani — mert véges értelmének korlátái vannak. S ennélfogva, ami még nincs benne mint igazság, az még mindig valóság lehet, hacsak a

1 Contr. Gent. I. 7. ! I. h.