Hittudományi Folyóirat 6. (1895)
Dr. Mihálovics Ede: Természetes és természetfölötti istenismeret
- 621 A természet fölötti szemlélet által tehát Istenről ismeretet szerzünk; de mit ismerünk meg benne ? Az első, amit meg- ismerünk, minden ismeretnél közös, t. i. Isten létét. Ezt úgy fogjuk közvetetlenül megismerni, mint érzékeink által a jelent־ kezö testnek létét, vagy mint az analyticus Ítéletek igazságát, mint azt, hogy ami létezik, nem semmi. Továbbá ezen isme- retnek tárgya lesz mindaz, ami az Istenben formaliter van, úgymint mindazon tökéletességek és tulajdonságok, melyeknek most csak sejtelmével bír az értelem ; és pedig nem egymástól elválasztva, amint azokat az életben képzelnünk kell, hanem úgy, amint az isteni lényegben valóban megvannak. Megismerni fogja az értelem azt is, amit a földön titok gyanánt hinni köteles, mert látni fogja Istent három személyben. Ezt fejezik ki az Apostolnak szavai: «Videmus nunc per speculum in aenigmate, tunc autem facie ad faciem: nunc cognosco ex parte; tunc autem cognoscam, sicuti et cognitus sum». Ott az értelem nem fog hasonlatokra szorulni, mint ezen életben, ahol csak a teremtményből vett tulajdonságokról következtet a teremtőnek mibenlétére s minden ismerete dacára talány marad előtte. Itt fogja lelni minden talánynak megfejtését, mely ulán egész életén át törekedett, melynek vágyát úgy a természetes ismeret, mint a természetfölötti hit fölkeltette és táplálta. Erre lehet alkalmazni a Zsoltáros szavait: «Qui replet in bonis desiderium tuum» (102, 5). Az előbb tárgyalt ismeretmódoknál fejtegettük, hogy az értelem Isten lényegét föl nem foghatja; vájjon fölfogja-e a természetfölötti szemlélet által? Feleletül előrebocsátjuk sz. Tamásnak1 fejtegetését: «Illud comprehenditur, quod perfecte cognoscitur: perfecte autem cognoscitur, quod totum cognos- citur, quantum est cognoscibile. Unde si id, quod est cognos- cibile per scientiam demonstrativam opinione teneatur ex aliqua ratione propabili concepla non comprehenditur. . .. Nullus autem intellectus creatus pertingere potest ad illum perfectum modum cognitionis divinae essentiae, quo cognoscibilis est: unumquodque enim sic cognoscibile est secundum quöd est in 1 S. Th. qu. 12. a. 7.
