Hittudományi Folyóirat 6. (1895)
Dr. Mihálovics Ede: Természetes és természetfölötti istenismeret
597 \ ha azok belsőleg evidensek. Mert miben áll az ismeretnek lényege, ha subiective veszszük ? Nem egyéb, mint az észnek meggyőződése valamiről. Lehet az akár elméleti, akár gyakor- lati, akár történeti igazság, ha létéről meg vagyunk győződve, ismeretével bírunk; a mód nem változtat ismereti jellegén. A természetfölötti hit tehát ismeret, habár sem közvetetlen sem közvetett evidentián nem alapszik. Min alapszik tehát? Mert ha észszerű alapot nélkülöz, nem ismeret, hanem tudatlanság, balvélemény. A hitnek megvan a maga alapja, mely lényegé- nek megfelelően természetfölötti — a csalhatatlan Istennek tekintélye. Ez a hitnek, mint ismeretnek evidentiája. Ez külső evidentia, de mint ismeretszerző fölér a belső evidentiával sőt messze fölülmúlja. Amilyen magasan áll a végtelen ismeret a véges fölött, olyan magasan áll a természetfölötti hitnek évi- dentiája a természetes ismeret evidentiája fölött. A véges ész tévedhet az ismeretben tehát félreismerheti az evidentiát; a végtelen értelemnek minden evidens, semmiben sem tévedhet. Ha a természetfölötti hitnek ezen evidentia képezi alap- ját, akkor az általa szerzett ismeret sokkal biztosabb s követ- kezöleg tökéletesebb is — természetfölötti. A természetes isme- rétnél az ember saját eszével lát, a természetfölöttiben Isten eszével. Ezeket a vatikáni zsinat1 összefoglalva, következő- képen határozza meg a természetfölötti hitet: «V irtus super- naturalis, qua Dei aspirante et adiuvante gratia ab eo revelata vera esse credimus, non propter intrinsecam rerum veritatem naturali rationis lumine perspectam, sed propter auctoritatem ipsius Dei revelantis, qui nec fallere nec falli potest.» Mindannak dacára, hogy a természetfölötti ismeretnek ilyen az evidentiája, mégis a hit a szabad akarat müveihez is tartozik, azaz az embernek nem kell hinnie, ha nem akar Isten tekintélye előtt meghajolni. A természetfölötti hit nem- csak az észnek, hanem az akaratnak is müve. Nem beszélünk itt azon szabadságról, melyről a természetes ismeretnél meg- emlékeztünk, midőn mondtuk, hogy az istentagadók azért nem jutnak Isten ismeretére, mert nem akarnak. «In scientia — 1 V. ö. Sess III. c. 3.
