Hittudományi Folyóirat 6. (1895)

Huber Lipót: Jézus Krisztusnak és apostolainak nyelvéről

53

működni meg nem szűnik, míg «ysvr7£׳Tat uía 7,oíp.svv), sí; Tzwj.ry» egy akol és egy pásztor1 nem leszen.

Tehát hogyne érdeklődnénk a Jézusra vonatkozó apróbb, másodrendű dolgok iránt is, mi, kik hiszszük és tudjuk, hogy Jézus több mint ember, hogy ámbár, a bűnt kivéve, minden- ben hasonló volt hozzánk, mégis Isten fia Ö, «őt׳, sv áuT&s /׳aT0r/.Et tocv tó דדל,vipwu.a tv;; ítsÓT7;T0$ «rouaTtxcS;»,1 2 3 kinek töké- letes emberségében maga az Istenségnek teljes volta lakozott.

«Sok rendben» — irja sz. Pál — «és sokféleképen szól- ván hajdan Isten az atyákhoz a próféták által, legutóbb e napokban Fia által szólott hozzánk.» 3 Az atyákhoz a pró- féták által intézett isteni kinyilatkoztatás különféle ideit, mód- jait, annak tárgyát sőt nyelvét is ismerjük; úgyszintén a legutolsó, a legtökéletesebb, a messiási kinyilatkoztatás idejét, tárgyát és módját, de nyelvét, azt a nyelvet, melyen az ere- detileg az Isten Fia által az emberekhez intéztetett, nem találjuk följegyezve sehol, sem a szentkönyvekben, sem az egykorú profán írók müveiben. És mégis, midőn e nyelvet keressük, az újszövetségi Szentírásra főként az evangéliumokra kell vetni kutató tekintetünket. Találunk u. i. ezekben sza- vakat, kifejezéseket, melyeket a görög nyelvkincsben hiába keresnénk, melyeket az evangélisták úgy jegyeztek föl, miként eredetileg hangzottak, vagyis Üdvözítőnk anyanyelvéböl közöl- nek velünk kisebb töredékeket. E szavak fordítatlanul, tehát eredeti alakjukban vándoroltak át mindazokba a nyelvekbe, melyekre az Újszövetség le lett fordítva. Átmentek édes anya- nyelvünkbe is, és mi mindnyájan már a bölcsőben hallunk szavakat és később magunk is használjuk azokat, melyek tulajdonképen Üdvözítőnk anyanyelvéböl valók, így pl. midőn öt Jézusnak, Messiásnak nevezzük, midöú imáinkat amen-nel végezzük, midőn Simonnak, Józsefnek, Mártának, Máriá- nak szólítjuk testvéreinket vagy magunk is e néven szólítta- tunk. Hogy miért hagyták az evangélisták változatlanul ama

1 Ján. 10, 16.

2 Kot. 2, 9.

3 «noXupspcoc xai 7coXü־p<$7c0j<; 7ráXac b XaXrjaa!; ״zoic, 7ta־páatv sv toi«; rpo<prj־:a1;, s7r’ IO'/jxzqu :wv 7'|1epwv toutojv IXáX7]7sv rjprv £v &iw.» Zsid. 1, 1. 2.