Hittudományi Folyóirat 6. (1895)
Kudora János: Az egyházi ékesszólástan elmélete
505 Midőn Agilulf hadait már a Pó vizén átvezette s Róma felé közeledett, sz. Gergely félbe kívánta szakítani Ezekiel próféta iratai felett tartani szokott homiliáit s midőn hívei esedezésére még néhánynak elmondását megígérte, hazájának nyomorát oly élénk s megható leírásban ecsetelte, hogy ezen alkotása a szónoki leírás bármely klasszikus mintája mellett is megállja helyét. «Kérdlek titeket, mi örömet találhatnánk még e világon? mindenfelé nyomort látunk, mindenünnen fo- hászok szállnak felénk. A városok el vannak pusztítva, romok- ban hevernek az erődök, néptelenek a szántóföldek, puszta- sággá lett a vidék. Nem maradt, ki művelné a földeket s a városoknak nincsenek lakóik, s mégis a még megmaradt népet kemény csapások ostorozzák. Az isteni igazság kezéből nem hull ki a büntető ostor, mert az ostorcsapások nem képesek a bűn nagyságát kellőképen sújtani. Látjuk, hogy fele- barátaink közül az egyiket rabságba hurcolják, a másikat, megcsonkítják, a harmadikat meggyilkolják. Testvéreim! ugyan mi képes még örömet okozni? Ha ennek dacára szeretjük e világot, akkor igazán nem az örömet, hanem a sebeket sze- retjük. Maga Róma, egykor a föld kerekségének ura, a leg- nagyobb nyomorban van . . . Beteljesedett rajta, mit Ezekiel jövendölt Samiáról. Tégy föl fazekat ... és tölcs vizet belé. Rakj béléje húsdarabokat. . . Tedd alája a rakás csontokat is, hagyd főve felforrni, hogy főjenek csontjai is benne. . . Tedd az üres fazekat is a tűzre . . . hogy olvadjon el benne undoksága és emész- tessék meg rozsdája.1 A csontok a föld hatalmasait jelentik, a hús a népet; mert miként a csont hordja magán a húst, úgy igazgatják a föld hatalmasai a gyenge népet. Íme nincsenek már hatalmasok Rómában, tehát már szétmálltak csontjai, de szétfőtt a hús is, mert a népek elszakadtak tőle, polgárai pe- dig elpusztultak. Hol van a szenátus, hol a nép? Csontjaik porrá váltak, húsuk elrothadt, elhamvadt a földi dicsőség min- den fénye. És mégis mi, kevés fenmaradottak, naponkint nyö- günk a kard és egyéb csapások súlya alatt . . . Tehát a fazék már nemsokára felforr; s mikor már emberek sem lesznek, 1 Ezek. 24 4, 5, 10, 11.
