Hittudományi Folyóirat 6. (1895)

Gerely József: Sión

37

De nem csoda továbbá már azért sem, mert Jeruzsálem további története a romba döntött város összehányt és vérrel áztatott köveire íródik. A Messiás keresztrefeszítése után a zsidók nemzeti léte sietve nyert tragikus befejezést. Kr. u. 70-ik év szeptember 8־ikán végre Titus a Felsöváros falait is bedönté; az ellenállás megszűnt, és a még nemrég oly büszke, fényes városból — rom, üszők, temető lett... A hősök és elszántak elhullottak, a gyávák és kétségbeesettek megfu- tottak, a város puszta lett, et erat «abominalio desolationis» (Dan. 9, 27.).

XL

A szétkergetett zsidóság lassanként ismét elöbújva rejte- keiből, részint csüggedt, keseredett lélekkel kérésé fel feldúlt tűzhelyét, részint pedig más városokban vonták meg magukat A remény azonban nem halt ki lelkűkből, és szívósan, gör- esősen kapaszkodtak egy szebb jövő gondolatába.

Az ekkortájt keletkezett iratok elárulják, mily erősen hitték, hogy városukat s a templomot még felépíthetik.

E szép reményüket gyökerén metszé el Hadrián császár, ki Jeruzsálemet Kr. u. 130 táján, romjaiból újra életre kelté — pogány város alakjában, Aelia Capitolina névvel. Jahvé szentélyének helyét Jupiter Capitolinus fényes temploma fog- lalta el.

A csalódott zsidók egyéb intézkedésekkel is feltüzelt elkeseredettsége a tetőpontra hágott, és a harc ismét kitör. «Jeruzsálem szabadságáért».1 «Mert a zsidók — mondja Dió Cassius (LXIX. 12) — gyalázatnak tartották, hogy idegenek telepedtek le városukban és idegen szentélyeket emeltek benne» A 132-ben kitört dühös lázadás föintézöje Simon Bar Koziba volt. A küzdelem erős volt, de 135-ben végre mégis leveretett. A pogány kolónia felépítése folytatódott. A Golgota fölé Afro- dite tiszteletére emeltek szentélyt.

1 Az akkori érmek felirata. L. Schürer, Gesch. d. jüd. Volkes, 2. kiad. 572. 1.