Hittudományi Folyóirat 6. (1895)
Huber Lipót: Jézus Krisztusnak és apostolainak nyelvéről
373 Egiptomba viszi, honnan az itt négyszáz év alatt nagy néppé szaporodott Izrael ismét visszatér vele Kánaánba, az «Ígéret földjére», hol majdnem egy évezredig beszéli. Ezután saját- ságos fordulat áll be . . . újra kezd megismerkedni ősapjának, Ábrahámnak eredeti anyanyelvével, az arammal, s Babilonba hurcoltatván, a viszonyoknak kényszerítő hatalma alatt égé- szén el is sajátítja. Palesztinába visszatérve, néhány századon át a héber mellett az aramot is beszéli, míg végre egészen az aramhoz szegődve, ezt használja társalgási nyelvül. Nem különös módja-e ez a nyelvcserének valamely nép történeté- ben?! S nem meglepö-e, hogy az Abrahámnak ígért Világ- megváltó, Jézus Krisztus, nem Kánaán nyelvét, a hébert, hanem testszerinti ősének, Ábrahámnak nyelvét beszéli lényegi- leg anyanyelveként, s ezt használja, ezt tiszteli meg avval, hogy fönséges igéinek a megfelelő emberi hangokat szolgál- tassa ?! Aki a hit világosságánál tekinti a dolgok folyását a világ nagy színpadán, nem a sors véletlen játékát fogja ebben látni, hanem a bölcs isteni Gondviselés csodálandó intéz- kedését. Hogy a nép- és közéletből az aram és görög nyelv tér- jedése folytán kiveszni indult héber nyelv még több századon át széles körben fönmaradt, azt annak az egész népre való nagy jelentősége mellett úgy az istentiszteletnél és a minden- napi imánál1 való használata, mint fökép a zsidó rabbik és tudósok nagy buzgalma biztosította. A zsinagógák mellett iskolák, akadémiák állíttattak föl a törvény tanulmányozására (שרדמ Krön. II. 24, 27. és másutt), melynek elengedhetetlen T : ” elöföltétele volt a hébernek, mint a Szentírás nyelvének isme- rete. Krisztus Urunk idejében két ilyen virágzó akadémia léte- zett Jeruzsálemben, az egyik a Babilonból jött Hillelé, a másik Sammáié, kik kölcsönösen versenyeztek az elsőségért. Jeru- zsálem pusztulása után Jabnéban (Jamnia), Ziforiában, Liddá- ban, Cezáreában, főként pedig Tiberiászban létesültek híres aka1 Aram nyelvű imák, mint pl. a לקיש a legnagyobb ritkaságok közé tartoznak, v. ö. Fr. Delitzsch «Zur Gesehiehte der jüdischen Poesi». Lipcse, 1836. 177.—205. old.
