Hittudományi Folyóirat 6. (1895)

Irodalmi értesítő

335 Minthogy a Hittudományi Folyóirat egyik feladatának te- kinti a papnevelésre vonatkozó mozgalmakkal behatóan fog- lalkozni: ez okból helyén lesz Steinhuber bíboros könyvéről e folyóirat hasábjain bővebben megemlékeznünk. I. E folyóirat hasábjain közölt egyik korábbi értekezésben röviden vázoltam ama szomorú viszonyokat, melyek közt a trienti zsinatot megelőző korszakban a papnevelés sínlödött. A püspöki iskolák úgyszólván csak tengődtek, egy scholas- tikus rövid casws-magyarázattal készítette elő a papi pálya aspiránsait a fölszentelési vizsgálatra (examen ordinationis); ez volt az egyedüli theologia a legtöbb pap számára. Az egye- temeken is rosszul álltak a dolgok, vagy a tanítást, vagy az erkölcsöket, vagy mindkettőt illetőleg. A skolasztikus theologia előbb szubtilis szélsőségekbe merült, majd mintegy hitelt vesztve, teljesen elhanyagoltatott. Több egyetemről olvassuk e korból a panaszt, hogy a theologiai tanszékek nem tölthetők be al- kalmas erők hiányában. Még rosszabbak az erkölcsi állapo- tok. A burzák és kollégiumok inkább kaszárnyák, mint nevelő- intézetek. A theologusokkal együtt laknak az artisták, juristák és orvosok; együtt mulatnak és dorbézolnak. Főleg Német- országban, ahol a káptalani helyek úgyszólván kivétel nélkül nemesek által töltettek be, voltak szomorúak az állapotok. 16—18 éves nemes ifjak kanonoki stallumot kaptak, kiknek a papi pályára sem hivatásuk, sem kedvök nem volt. Ezek aztán az egyetemen élték világukat, tékozolva dús jövedelmei- két s botrányos életükkel a szegény ifjakat is rosszra tanítva, így nemcsak a burzák, hanem a collegium pauperum (mely még leginkább megőrizte a klerikális karaktert) intézetek is nagyon alásülyedtek. A papnevelés reformálásában oroszlánrész illeti meg Loyola sz. Ignácot és az általa alapított Jézus-társaságot. Sz. Ignác éles esze nagyon jól átlátta, hogy az ellenreformáció- nak az ifjúság és a klérus nevelésével kell kezdődnie. S ezért ezt tűzte ki a Jézus-társaság egyik legfontosabb feladatául.

Next

/
Thumbnails
Contents