Hittudományi Folyóirat 6. (1895)

Mardochaeus álma

306 bűnt sem képes eltörülni, mert a véges sohasem érheti fel a végtelent, az isteni igazságosság mégis megköveteli, hogy az ember is tegye meg azt, amit tehet. Ezen alapszik az alanyi megváltás, amit Krisztus egyháza által végez. Ha Krisztus a tárgyilagos megváltást szenvedés által vitte végbe, az alanyit, mely annak csak folytatása, azaz alkalmazása, más eszközök- kel nem munkáltathatja. Ö jelenleg nem szenvedhet, szenved helyette jegyese, a katholikus egyház; a fej nem szenvedhet, szenved a törzs. A kath. egyház hivatása fönséges; mindig nagy müveken fárad, de legnagyobb müvét kétségen kívül akkor végzi, midőn szenved, mert az emberiség megváltásának müvén dolgozik. A cselekedetek értékét, nagyságát az ember céljával való viszonya szerint kell mérlegelni. Minél inkább segíti az embert valamely mü végső céljához, annál nagyobb annak értéke. Ha már most azt kérdezzük, mely müvek tehát azok, melyek jelentékeny közeibe hozhatják az embert végső céljához, azt kell rá felelnünk, hogy azok, a melyekben nagy elégtevő erő rejlik. A kath. erkölcstan szerint ugyanis az embert csak egy dolog ütheti el céljától, a bűn. A bűnt törülni, a bűnért eleget tenni annyi, mint az embert céljához emelni. A bűn, mint az erkölcsi rend áthágása két következménynyel jár; az egyik a vétség, a másik az elégtételre való kötelezett- ség, vagyis a bünhödés. Ez ismét kétféle: örök és ideiglenes. A vétség és az örök büntetés. . . törlésére a Megváltó a penitenciatartás szentségét alapította, az ideiglenes büntetést az elégtevö erőt tartalmazó müvek szüntetik meg, melyek közt első helyen állnak a szenvedések kategóriájához tartozó emberi müvek. Világos tehát, hogy az egyház mmél nagyobb elégtételt nyújt Istennek az emberiség bűneiért, minél többet szenved, annál inkább sietteti a népek, nemzetek megtérését, művelődését, a társadalom tökélyesítését, s ez által annál hat- hatósabban vezetheti természetfölötti végcéljukhoz. íme a leg- magasztosabb hivatás, a legnagyobb mü, mit csak képzelni lehet. A természettudósok azt állítják, hogy a növényvilág téli működése valami csodálatos, titokszerü. Midőn őszkor halljuk a hulló falevelek zörgését, látjuk a dísztelen fákat az ég felé

Next

/
Thumbnails
Contents